Fiatalok mesélnek: ilyen az élet gyulladásos bélbetegséggel

A krónikus betegséggel élő fiatalok ugyanolyan kihívásokkal néznek szembe, mint kortársaik -kapcsolatokat építenek, iskolát váltanak, konfliktusokat kezelnek, új helyzetekhez alkalmazkodnak, igyekeznek megérteni formálódó személyiségüket -, azzal a különbséggel, hogy nekik az állapotukkal való küzdés is a mindennapjaik része.

A krónikus betegség elhúzódó, hosszan tartó kórt jelent. Néha hónapokig, sőt évekig tartó nyugalmi szakaszok után a szimptómák ismét fellángolnak, a beteg állapota emiatt folyamatosan változik, hol romlik, hol javul. Krónikus betegség például a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a csontritkulás vagy a gyulladásos bélbetegségek - a theconversation.com egy olyan kutatás eredményeit ismertette, amelyben az utóbbi csoportba tartozó kórok valamelyikében szenvedő fiatalokkal beszélgettek a szakemberek.

A gyulladásos bélbetegségek (IBD - inflammatory bowel disease) közé tartozik a fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) és a Crohn-betegség, amelyek kiváltó oka egyelőre nem ismert. Olyan jellegzetes tüneteik lehetnek, mint a hasmenés, a hasi fájdalom, a fogyás, a véres széklet és a fáradtság. Az IBD betegségek bizonyos esetekben nem csupán a bélrendszerre hatnak, tipikus szimptóma lehet a nyálkahártya, a bőr, a szem gyulladása, vagy az ízületi panaszok.

Ilyen az élet Crohn-betegként A Crohn-betegség az emésztőrendszert érintő gyulladásos betegség. Van 5 dolog, amelyet sokan nem tudnak róla. Részleteket korábbi cikkünkben olvashat - kattintson ide .

Félnek attól, hogy megbélyegzik őket

A fentebb már említett kutatásból kiderült, hogy az IBD-vel diagnosztizált fiatalok szégyellik barátaik előtt a zavaró tüneteiket, ez pedig elmagányosodásukhoz, depresszióhoz , szorongáshoz vezethet. Nem véletlen, hogy sokan úgy döntenek, inkább nem beszélnek betegségükről ismerőseiknek, kollégáiknak, így fenntarthatják a normalitás látszatát, és elkerülik, hogy elítéljék őket.

Az élet kihívásaival mindenki nehezen birkózik meg, a fiatalok azonban különösen sérülékeny korban vannak, így egy IBD-diagnózis teljesen felboríthatja jövőbeli terveiket, megváltoztathatja elvárásaikat, vágyaikat. A vizsgálat során megkérdezettek többsége azt mondta, félnek, hogy stigmatizálja őket az állapotuk - érzéseik pedig sajnos nem alaptalanok, számos IBD-vel élő felnőtt nyilatkozott már a hátrányos megkülönböztetésről. A fiatalokban feltörő aggodalom egyébként különösen a diagnózis megszületése után szökhet magasra, illetve akkor, amikor valamilyen nagyobb változás előtt állnak, ilyen például az iskolaváltás vagy a munkahelykeresés.

A vizsgálat arra is rámutatott, hogy az összes érintett legalább egy barátjának mesélt már betegségéről. Ez általában a saját döntésük volt, de előfordult, hogy muszáj volt megnyílniuk, mert látható jelek utaltak arra, hogy valami nincs rendben velük. Krónikus betegségek esetén azonban nem elég egyszer, egyvalakinek elmondani a problémánkat - életünk során számtalan olyan új helyzet adódhat, amelyben nem titkolhatjuk érintettségünket. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy ma még mindig tabunak számít a bélrendszer működését, a vécézési szokásokat szóba hozni.

A gyulladásos bélbetegségek egyik tünete a hasfájás.
A gyulladásos bélbetegségek egyik tünete a hasfájás. Fotó: Getty Images

Nem egy egyszerű gyomorfájás

A fiatalok említést tettek arról, hogy mielőtt beszélnének betegségükről, el kell dönteniük, kiben bízhatnak meg, és mennyit osszanak meg vele. Általában nem mennek bele a részletekbe, és "nem csinálnak nagy dolgot belőle". Azt viszont igyekeznek a másik tudtára adni, hogy ez nem egy egyszerű gyomorfájás - mint ahogy egy fiatal nő fogalmazott. "Már évek teltek el a diagnózis óta, de még mindig a világ legnehezebb dolga elmagyarázni, mi a colitis. Ez nem egy egyszerű gyomorfájás, az egész testet érinti, rengeteg következménnyel és gyógyszerrel jár" - magyarázta.

Sokan számoltak be arról, hogy - mivel rengeteg tévhit terjed az IBD betegségekkel kapcsolatban - negatív reakciók érkeztek a barátoktól. Voltak olyanok, akik attól féltek, elkapják a kórt, mások, miután tudomást szereztek a diagnózisról, már nem akartak az érintettel kapcsolatban maradni, mert "más, mint ők". Természetesen olyanra is bőven akadt példa, hogy az ismerősök támogatóan viselkedtek, a barátság pedig tovább erősödött a komoly beszélgetés által. És bár nem könnyű, mégis érdemes beszélni az érintetteknek a tapasztalataikról, hiszen ezáltal hozzájárulhatnak az IBD betegségekkel kapcsolatos tabuk ledöntéséhez, és bátoríthatják azokat, akik hasonló cipőben járnak. Sőt, a személyes történetek abban is segíthetnek, hogy a krónikus betegségek diagnózisa az érintettek számára ne legyen egyenlő az önként vállalt izolációval.

A tanulmány eredményei rávilágítottak, mennyire fontos, hogy az IBD betegségekkel diagnosztizált fiatalok törődjenek a mentális egészségükkel - ennek pedig szerves része a barátokkal való kapcsolattartás. Az írók lényegesnek tartották kiemelni, hogy az érintettek küzdelmeik ellenére nem akarják, hogy a betegségük határozza meg őket. Ugyanolyan aggályaik és vágyaik vannak, mint a kortársaiknak, és végső soron csak azt szeretnék, hogy normálisnak lássák őket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.