Mikroműanyagot juttat az ételbe ez a sószóró

Tízből hét konyhasómintában kimutattak műanyagrészecskéket az osztrák szakértők. Mint kiderült, a legnagyobb szennyezés az eldobható fűszermalmok számlájára írható.

Már a kereskedelmi forgalomban kapható konyhasók többségében is van mikroműanyag. Egy osztrák teszt ugyanis 10 vizsgált termékből 7-ben kimutatta a 0,05 és 0,5 milliméter közötti átmérőjű műanyagrészecskék jelenlétét – hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer.

fűszermalom
A fűszermalom váratlan veszélyére derült fény. Fotó: Getty Images

Ez a termék kifejezetten rosszul teljesített

Az osztrák FoodWatch cikkére hivatkozva azt írták, hogy a legtöbb mikroműanyagot a „darálós” Kotányi tengeri sóból mutatták ki. Bebizonyították továbbá, hogy a mikroműanyag az őrlés közben kerül a sóba.

Annak érdekében, hogy a fogyasztók szervezetébe a lehető legkevesebb mikroműanyag kerüljön be, nem javasoljuk a műanyagból készült, eldobható fűszermalmok használatát. Ezek helyett inkább egy rozsdamentes acélból készült, újratölthető változat beszerzését ajánljuk” – írták a vizsgálatot végző szakértők.

A tengeri só sem jobb

A kutatás során 5-féle tengeri sót is vizsgáltak – mindegyikben találtak mikroműanyagokat. Ezek vélhetően azért kerülnek bele a termékekbe, mert a sókristályokat a már eleve műanyagrészecskékkel szennyezett tengervízből szűrik ki. „Ebből is látszik, hogy amíg nem sikerül gátat szabni a természetbe kerülő műanyagmennyiség folyamatos növekedésének, addig számítani kell arra, hogy a mikroműanyagok valamilyen formában az asztalunkra is kerülhetnek” – idézte a tanulmány a Rizikometer.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!