Aranyér: veszélyes, ha nem kezeljük már az elején (x)

Szégyenkezés helyett vegyük kezünkbe az irányítást: ha az aranyér tüneteit időben felismerjük, és azokat minél előbb kezeljük is, jó eséllyel megelőzhetjük a betegség súlyosbodását.

Az aranyeresség a végbél egyik leggyakoribb betegsége, amely Magyarországon ma már népbetegségnek számít: egyes felmérések szerint az ötven feletti korosztályban minden második embert érinti. A betegség leggyakoribb közvetlen kiváltó oka a székelés közbeni erőlködés. Mivel pedig székrekedés esetén az erőlködés is gyakrabban fordul elő, az aranyér megjelenésében közvetetten jelentős szerepe van a helytelen, rostszegény táplálkozásnak, de ugyanígy a mozgásszegény életmód és a rendszeres ülőmunka is elősegítheti a kialakulását.

PATIKÁBAN KAPHATÓ GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZÖK. FOTÓ: GETTY IMAGES

Milyen kórképekhez vezethet a székrekedés?

Aranyér előeséséhez, begyulladásához. A véres széklet egyik leggyakoribb oka az aranyérbetegség. Aranyérbetegségnek a végbélnyílás közelében található duzzadt, gyulladt visszereket nevezzük. Kialakulásának leggyakoribb közvetlen kiváltó oka a székelés közbeni erőlködés, amely székrekedés esetén nyilván gyakrabban fordul elő, közvetetten tehát jelentős szerepe van a helytelen, rostszegény táplálkozásnak. Az aranyér hirtelen jelentkező, akut panaszait elsősorban gyulladás vagy rögösödés okozza.

Anális fisszúra, végbélrepedés. a felnőtt korú lakosság körében igen elterjedtek a végbél különböző betegségei. A végbélrepedés fiatal és középkorú személyeknél gyakori, ami abból következik, hogy fiatalabb korban nagyobb a végbélzáróizom feszessége, azaz a tónusa. A végbélcsatorna hámsérülését okozhatja kemény széklet, illetve túlságosan híg, hasmenéses, maró széklet ugyanúgy, mint a székletben található idegen test, például emésztetlen növényi mag. Állhat a háttérben mechanikai igénybevétel (például szexuális érintkezés), de hajlamosító tényező lehet a stressz, valamint a végbélzáróizom fokozott tónusa is. A záróizmon keresztülhaladó erek a szorítás hatására elzáródnak, emiatt a sérült terület vérellátása nem elégséges. Ez egy rendkívül fájdalmas és nagyon kellemetlen tünetekkel járó kórkép.

Megnő a végbélrák valószínűsége. A székletben megjelenő friss vér rákos elváltozást is jelezhet. Ez a vérzés a legtöbb esetben nem folyamatos, a daganat korai szakaszában gyakran nem is észrevehető.

Az aranyér stádiumai

Az enyhe fokú, belső aranyér gyakran tünetmentes, ebben a kezdeti stádiumban pedig csak vizsgálattal, végbéltükrözéssel lehet felismerni a betegséget. Ilyenkor még általában nincs szükség kezelésre, amennyiben odafigyelünk a rostban gazdag táplálkozásra, a bőséges napi folyadékbevitelre, és nagyobb hangsúlyt fektetünk a testmozgásra.

Az aranyér legelső tüneteként az érintettek általában arra lesznek figyelmesek, hogy székelés után a toalettpapíron vércsík jelenik meg. Ebben a második stádiumban az aranyeres csomók néha már kitüremkednek, de maguktól vissza is húzódnak. Ilyenkor már tapintható, érezhető, érzékelhető az aranyér, de igazi kellemetlenséget még nem okoz, rendszerint nem jár fájdalommal, a vérzés pedig csekély mértékű. Bármilyen kevés panasszal is jár, akkor cselekszünk helyesen, ha már ebben a stádiumban kezelni kezdjük a problémát, megakadályozva ezzel, hogy komolyabb gond legyen belőle.

A harmadik stádiumban az aranyeres csomók már nem húzódnak vissza, de kézzel még visszahelyezhetők. A kitüremkedő aranyér kellemetlen, fájdalmas, és vérzés is jelentkezhet. Az aranyér okozta feszítő, szúró érzés ülés közben sok esetben tovább fokozódik.

A negyedik, egyben utolsó stádium abban különbözik az előzőtől, hogy a kitüremkedő aranyércsomót már kézzel sem lehet visszahelyezni a végbélnyílásba. Ilyenkor rendszerint már fájdalmas és nagyon érzékeny az aranyér, ami a kitüremkedés miatt különösen kellemetlen. Ez az a stádium, amikor feltétlenül orvosi beavatkozásra van szükség. A meglévő tünetekhez ráadásul még a nyálkahártya gyulladása is társulhat, ha pedig a kívülre kerülő csomó felszíne sebesre dörzsölődik, akkor váladékozás is jelentkezhet.

Az aranyér kezelése

Tünetmentes állapotban nincs szükség kezelésre, de az életmódunkra azért érdemes jobban odafigyelnünk (rendszeres mozgás, rostdús táplálkozás). Ha viszont már érzékeltük magunkon az aranyér okozta kezdeti panaszokat – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés –, akkor ne várjunk sokáig! Mivel a végbélben és a végbélnyílás környékén előfordulhatnak más betegségek is, ajánlott egy alapos proktológiai vizsgálatot elvégeztetni, hogy szakember is megerősítse a diagnózist.

Proktis-M kúp és kenőcs

Az aranyér kialakulását a legjobb elkerülni és megelőzni, de ha mégis jelentkeznek az aranyérbetegség első tünetei – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés –, hatásos segítséget jelent a hialuronsav és több gyógynövény előnyös hatásait egyesítő Proktis-M termékcsalád. Vizsgálatok igazolták a hialuronsav kiemelkedő hidratáló képességét, amely felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást.

PATIKÁBAN KAPHATÓ GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZÖK. FOTÓ: PHYTOTEC HUNGÁRIA BT.

A Proktis-M kúp a végbélben jelentkező, míg a Proktis-M plus kenőcs a végbélnyílás körül kialakuló panaszok enyhítésére, a tünetektől függően akár kombinálva is használható. Mindkét készítmény recept nélkül kapható a gyógyszertárban. Legyenek ott a házi patikánkban: a családban bárkinek, bármikor lehet aranyere!  

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!