A pajzsmirigy daganatát kihúzták a rákok közül

Nem sorolják többé a rák kategóriájába a pajzsmirigy egyik daganattípusát. A felfedezés hatására jelentősen változhat az érintett betegek gyógykezelése.

A modern orvostudományban eddig egyedülálló módon soroltak vissza egy korábban évtizedekig rákként diagnosztizált daganatot. A pajzsmirigyben kialakuló tumornak ezt a típusát ezentúl nem minősítik ráknak, gyógykezeléséhez más módon kezdenek majd hozzá – tájékoztatott a The Independent .

A JAMA Oncology című tudományos lapban publikált kutatás során 268 tumort elemeztek patológusok nemzetközi csoportjai. Megállapították, hogy a vizsgált tumorok némelyike ráknak tűnik ugyan, de nem akként viselkedik, terjedése korántsem olyan agresszív, mint más daganatos betegség esetében. Nem szükséges ezért a daganatos betegségekhez hasonlóan sugárkezelést alkalmazni, amely extrém megterhelésnek teszi ki az amúgy is legyengült szervezetet, illetve a műtéti eltávolítás sem feltétlenül szükséges ennél a daganattípusnál – olvasható a kutatási ismertetőben.

Nem sorolják többé a rák kategóriájába a pajzsmirigy egyik daganattípusát

A pajzsmirigyrák viszonylag ritka, a daganatos megbetegedések 1-2 százalékát adják. Ez magyar vonatkozásban azt jelenti, hogy évente csak nagyjából 400-600 új pajzsmirigyrákos beteget fedeznek fel, és nőket jobban érint. Bővebben az alábbi cikkünkben olvashat a betegségről! Világszerte körülbelül 45 ezer ember szenved a pajzsmirigy daganatos megbetegedésében , az ő gyógykezelésüket új alapokra helyezheti a felfedezés. Dr. Yuri Nikiforov, a kutatásokat végző orvos hangsúlyozta, hogy tudomása szerint nem volt még olyan eset, amikor egy rákként ismert daganatról megállapították annak nem rákos voltát. A kutató szerint fontos további szövettani vizsgálatokat végezni a rák egyéb típusait illetően, mert a bőr-, prosztata- és tüdőrák bizonyos formái is hasonló módon félreértelmezettek lehetnek.

Forrás: livescience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!