A legfontosabb teendők hányinger, hányás esetén (x)

Van, akinek a kocsiban ülve fordul fel szinte percek alatt a gyomra, másoknál a hányinger és a hányás bizonyos betegségek velejárójaként jelentkezik. A következőkben nemcsak azt magyarázzuk el, hogy pontosan miért és hogyan alakul ki a hányinger, de azt is elmondjuk, hogy miként tudjuk enyhíteni.

Mitől lesz hányingerünk?

Bár a hányinger és a hányás az utazási betegség jól ismert tünete, fontos tudni, hogy ezek a panaszok számos egyéb ok miatt is jelentkezhetnek. A fertőző betegségek is gyakran okozhatnak hányingert, vagy éppen egy ételmérgezés, amikor is a szervezetünk hányingerrel, majd hányással próbál minél gyorsabban megszabadulni a betegséget okozó romlott ételtől. De sokaknál a stressz, a pánikbetegség, az erős szorongás vált ki émelygést, vagy akár hányást is, míg bizonyos esetekben egyes gyógyszerek, vagy a sugár- és kemoterápia áll a hányinger hátterében. És persze ott van a várandósság is, aminek az egyik legjellegzetesebb korai tünete a hányinger, illetve a hányás.

Hogyan alakul ki a hányinger?

Van az agyunkban, azon belül is a nyúltvelőben egy terültet, az úgynevezett hányásközpont, ami a hányást irányítja. Ebbe a központba futnak be azok azok ingerek, amiknek a hatására előbb kialakul a hányinger, majd bekövetkezik a hányás. Ilyen ingerek érkezhetnek a tápcsatorna, az egyensúlyszerv, a felsőbb idegrendszeri központok és a testben lévő kémiai anyagokra érzékeny receptorok felől.

A hányinger többféle betegség velejárójaként jelentkezhet. Fotó: Getty Images
A hányinger többféle betegség velejárójaként jelentkezhet. Fotó: Getty Images

Hogyan enyhíthetjük a hányingert?

Van néhány egyszerű jó tanács, ami hányinger esetén sokat segíthet az állapotunkon. Ha ránk tör a hányinger, a legjobb, ha lefekszünk egy időre nem mozgolódunk - a mozgás ugyanis csak felerősítheti a tüneteket. Tegyünk hideg borogatást a homlokunkra, lélegezzünk mélyeket és koncentráljunk a légzésünkre. Hasznos lehet az is, ha elkortyolunk egy kis hideg, citromos vizet, de csak óvatosan, apró kortyokban!

Jó tanácsok hányás esetén

Amint jobban vagyunk igyunk egy pohár vizet, esetleg teát! Amennyiben bennünk marad, fokozatosan növeljük az adagot! Egészen addig ne fogyasszunk szilárd ételt, amíg a hányás biztosan el nem múlt! Ha úgy érezzük, hogy bennünk marad az étel, könnyű fogások közül válasszunk: együnk egy banánt, egy kis pirítóst, vagy háztartási kekszet.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

  • Ha már napok óta émelygünk,
  • ha sokat hányunk,
  • ha több mint 24 órán át nem sikerül az elfogyasztott ételt és/vagy folyadékot benntartanunk,
  • ha a távozó gyomortartalom véres.

Daedalon - hányinger, hányás és émelygés ellen

A Daedalon tabletta különböző eredetű hányinger és hányás megelőzésére és kezelésére szolgál. Alkalmazható többek között bármely jármű kiváltotta utazási betegségben, különféle hányingert kiváltó eszközös vizsgálatok előtt, vagy szédüléssel is járó középfül eredetű émelygéskor (például Méniére-szindróma).

Daedalon® 50 mg tabletta - Dimenhidrinát tartalmú vény nélkül kapható gyógyszer

A Daedalon tabletta alkalmazása előtt mindenképpen beszéljünk a kezelőorvosunkkal vagy gyógyszerészünkkel. 

Richter Gedeon Nyrt. 
1103 Budapest, Gyömroi út 19-21. 
Gyógyszerbiztonsági Osztály: +36 1 505 7032, drugsafety@richter.hu 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!