A fiatalabbakra is veszélyes a magas koleszterinszint

Nem csak az idősebb korosztályra, hanem már a húszas éveikben járó felnőttekre is komoly veszélyt jelent a magas koleszterinszint, ez ugyanis fiatalabb korban is károsíthatja az artériákat - állítják amerikai kutatók.

A szakemberek húsz éven keresztül követtek figyelemmel egy 18 és 30 éves kor közötti személyekből álló csoportot és arra a megállapításra jutottak, hogy a viszonylag fiatal korban jelentkező magas koleszterinszint növeli a szívbetegség és az agyvérzés kialakulásának kockázatát.

"Amíg fiatalabbak vagyunk, általában nem aggódunk túlságosan a szívbetegség kockázata miatt, hiszen elég ritka dolog, hogy valaki fiatal felnőttként kapjon szívrohamot" - mondta Mark Pletcher, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem munkatársa, egyben az Annals of Internal Medicine című amerikai orvosi szaklapban megjelent tanulmány vezető kutatója. "A fiatal felnőttkor azonban fontos időszak. Az a károsodás, amelynek ilyenkor kitesszük a koszorúereinket, valószínűleg komoly problémákat okoz majd az idő előrehaladásával."

Hiperlipidémia Pletcher és kollégái több mint 3200 fiatal felnőtt adatait dolgozta fel munkája során. A megfigyelt személyek között nagyjából egyenlő volt a feketék és a fehérek, illetve a férfiak és a nők aránya. Azoknál a személyeknél, akiknél már fiatalon magas értéket mutatott a "rossz" koleszterin, vagyis az LDL, nagyobb valószínűséggel alakult ki később szívbetegség, függetlenül attól, hogy idősebb korukban milyen volt a koleszterinszintjük.

A szakemberek szerint az eredmények nem azt jelentik, hogy a fiatal felnőtteknek mindenképpen gyógyszerekkel kell alacsonyan tartaniuk a koleszterinszintjüket, hanem azt, hogy több figyelmet kell fordítaniuk az egészséges táplálkozásra és a mozgásban gazdag életmódra.

"A megfelelő ételek és a sok mozgás valószínűleg sokkal hasznosabb számukra, mint a gyógyszeres kezelés. Ráadásul nem állnak rendelkezésünkre olyan pontos adatok ezeknek a kezeléseknek a hatékonyságáról és a biztonságosságáról, hogy ajánlani tudjuk őket" - mondta Pletcher.

A szintén az Annals of Internal Medicine hasábjain megjelent egyik korábbi tanulmányában Pletcher arra is rámutatott, hogy a fiatal felnőttek esetében a magas vérnyomás is megnöveli a koszorúér-betegség későbbi életkorban való kialakulásának kockázatát. Az Amerikai Szív Szövetség (AHA) azt javasolja minden húszéves, illetve annál idősebb fiatalnak, hogy legalább ötévente ellenőriztesse a koleszterinszintjét.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +31 °C
Minimum: +16 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amelyből kora délutánig csak helyenként - főként hazánk északi felén - alakulhat ki zápor, zivatar. Emellett mindenütt több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Dél-Alföldön lesz, ahol sokáig csak fátyolfelhők lesznek az égen. Késő délutántól mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, zápor, - akár egy-egy intenzív - zivatar, de a Tiszántúlra csak estére ér el a csapadék. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 32 és 37 fok között, északon, északnyugaton néhol 29, 31 fok körül alakul. A hideg- és a melegfrontra érzékenyeket is megterhelheti a hétfői időjárás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!