Miért népbetegség az aranyér?

Sokan szégyenletes dologként tekintenek az aranyeres panaszokra, pedig a magyar felnőtt lakosság zöménél előbb-utóbb fellépnek különböző eredetű végbélproblémák. A megfelelő kezelés ráadásul nem csupán a kellemetlen tüneteket szüntetheti meg, de akár életveszélyes betegségektől is megóvhatja az érintetteket.

Az aranyeresség egészséges esetben a végbél záródásáért részben felelős visszeres párnák túlzott duzzadását, megnyúlását jelenti, amely nyomán elsősorban vérzés, váladékozás és viszketés, illetve az aranyér előesése jelentkezhet tünetként. Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy végbélproblémák sokféle betegség, állapot következtében kialakulhatnak, a köznyelv pedig ezeket mind az aranyérrel azonosítja. Valójában azonban a leggyakoribb végbélbetegségek közé tartozik a végbélrepedés és -gyulladás is, amelyek szintén állhatnak a vérzés és egyéb kellemetlenségek hátterében. „A felnőtt lakosság háromnegyedénél élete folyamán előbb-utóbb fellép valamilyen végbélprobléma, így akinek még sohasem volt ilyen panasza, nagy valószínűséggel még előtte áll” – mutatott rá dr. Bánfalvi Péter proktológus, sebész.

A szakember kifejtette, hogy az egyes kórképek előfordulási gyakorisága nemenként és életkoronként eltérő lehet. Hölgyeknél fiatalabb korban a végbélrepedés, később a szülés körüli aranyeres problémák, idősebb korban pedig a kismedencei süllyedéssel járó panaszok alakulnak ki legtöbbször. Férfiaknál gyakoriságban az aranyeresség vezet, mindemellett több probléma, például a gyulladás és a külső aranyerek rögösödése bármely életkorban és mindkét nem esetében ugyanúgy előfordulhat.

aranyér
Az ülő életmód és a rostszegény táplálkozás is aranyeres panaszok kialakulásához vezethet. Fotó: Getty Images

Az aranyér kiváltó okai

Az aranyeresség kialakulásának hátterében állhat veleszületett kötőszöveti gyengeség, illetve egyéb betegségek és állapotok is. Emellett rendkívül hangsúlyos szerepe van az életmódnak , beleértve a táplálkozást, a testmozgást, a mindennapos stressz kezelését, a komoly fizikai megterhelést és a székelési szokásokat.

”A rossz minőségű és nagyobb mennyiségű táplálék a kelleténél kevesebb folyadékkal fogyasztva keményebb, nehezebben ürülő, nem megfelelő minőségű székletet okoz. Ezt tetézi még a mozgáshiány miatti bélrenyheség is. A stressz és a rossz tanult székelési szokások is növelik a szorulás esélyét, amely fokozott terhelést és nyomást jelent a végbél szöveteire. A szövetek következményes megnyúlása, sérülése, a visszeres párnák túlzott duzzadása pedig végül az aranyeresség kialakulásához vezet” – foglalta össze a proktológus. Kitért rá, hogy a magyar lakosság nagy részének sokat kell még fejlődnie az említett életmódbeli tényezők terén a magasabb életminőség eléréséhez. „Mindemellett az interneten a megfelelő információáramlás beindulásával örvendetes változást tapasztalok az egészségkultúra területén az utóbbi években” – tette hozzá.

Orvosi segítség a kínzó panaszokra

Az aranyeresség tehát csupán az egyik lehetséges kiváltó ok a kellemetlen végbéltáji tünetek mögött, sőt egymás mellett akár többféle probléma is megjelenhet egyszerre. Idővel a régóta fennálló panaszok mögé bújva akár végbélrák is kifejlődhet – ennek kockázata ráadásul igen jelentős, hiszen évente több mint háromezer embernél diagnosztizálnak Magyarországon ilyen típusú daganatos megbetegedést. ”Régebb óta meglévő vagy rendszeresen visszatérő, akár fokozódó, hirtelen rosszabbodó panaszok esetén mindenképpen érdemes szakembert, proktológust felkeresni. Nemcsak azért, hogy az akár életet is veszélyeztető betegségeket kiszűrje, hanem azért is, mert speciális szaktudása révén képes kisebb megterheléssel akár gyorsan, véglegesen megoldani az egyébként otthoni praktikáktól meggyógyulni nem képes, de a mindennapi életminőséget nagyban rontó problémákat” – fogalmazott dr. Bánfalvi Péter.

Kifejtette, hogy a páciensek visszajelzései alapján úgy látja, egyrészt a szégyenérzet, másrészt pedig a vizsgálat fájdalmától és az így felfedezett betegségektől való félelem tart vissza sokakat attól, hogy végbélproblémáikkal kapcsolatban segítséget kérjenek. „Az emberek nagyon különbözőek. Egyesek - érthető módon – enyhébb, gyorsan múló panaszok esetén is szeretnék kivizsgáltatni magukat, míg mások egy szinte biztosan felismert, régóta fennálló rákos betegség esetén sem hajlandóak szembenézni a valósággal. Tapasztalatom szerint ugyanakkor a megfelelő hozzáállással, felvilágosítással és rutinnal a kínos szégyenérzet gyorsan oldható, a vizsgálat enyhe kényelmetlenséggel elvégezhető, valamint a végbélbetegségek többsége is a várthoz képest sokkal kisebb megterheléssel gyógyítható” – hangsúlyozta a proktológus.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

A tökéletes széklet nyomában

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +8 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, helyenként párás lesz a levegő. A déli óráktól előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is jelentősen csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég. Főként a déli országrészben és a Dunától keletre fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra