Újabb felfedezés, kiket érinthet az Alzheimer-kór

Kutatók megállapították, hogy a rosaceában szenvedő emberek esetében nagyobb az esély az Alzheimer-kór kialakulására.

A dániai orvoscsoport szerint az idősek különösen veszélyeztetettek, akárcsak azok, akinek más bőrbetegségük is van. A kutatás alapjául a rosacea azon tünete szolgált, miszerint egyes fehérjék felhalmozódnak a testben a betegeknél, ugyanazok a fehérjék, amelyek olyan különböző agyi rendellenességet is okoznak, mint amilyen az Alzheimer-kór.

A kutatók a kapcsolatot a dániai egészségügyi rendszerben 1997-2012 között gyűjtött adatok átvizsgálásával állapították meg. Mint kiderült azok esetében, akik rosaceától szenvedtek 7 százalékkal nagyobb volt a Alzheimer-kór kialakulásának esélye, különösen az idősebb korosztály esetében. Azt is megállapították, hogy a nőknél általában nagyobb a kockázat, mint a férfiaknál.

A rosaceában szenvedő emberek esetében nagyobb az esély az Alzheimer-kór kialakulására

A bőr kivörösödésével járó rosacea nemcsak örökletes tényezők következménye, de a korábban elszenvedett napégéseké is. Az általában az arcon megjelenő betegség duzzanattal és érelváltozásokkal is jár. Részéletek! A sokszor Parkinson-kór . Ugyanakkor a tudósok igyekeznek mindenkit megnyugtatni, azért mert ettől a betegségtől szenvednek, nem biztos, hogy az agyi leépülésük elkerülhetetlen. Ugyan a két betegségtípusnak akadnak közös tulajdonságai, de egyáltalán nem biztos, hogy az egyik váltaná ki a másik megjelenését.

A jövőben további kutatásokat hajtanak majd végre, ahol a rosaceában szenvedő idősebb betegeknél a kognitív képességek csökkenését vizsgálják majd, annak érdekében, hogy biztosan megállapítsák, okozhatja-e a bőrbetegség az Alzheimer-kór kialakulását.

Forrás: MNT

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!