Online diagnosztizálható a demencia

Az ausztrál Queensland Agykutató Intézet és a Queensland Egyetem tudósai szerint hamarosan egy egyszerű online teszt segítségével az Alzheimer-kór már korai stádiumban is felismerhetővé válhat.

Lizzie Coulson professzor elmondása szerint a tudósoknak sikerült feltárni, hogy az Alzheimer-kór miként károsítja a kolinergikus bazális előagy navigációs központját. "Az Alzheimer-kór előrehaladtával a memóriáért és figyelemért is felelős kolinerg bazális előagy súlyosan károsodik" - nyilatkozta Coulson professzor - Eddig azonban nem volt világos, hogy a károsodás következtében alakulnak-e ki a betegség korai kognitív tünetei, vagy sem."

A tudósok az Alzheimer-kórhoz hasonló tünetekkel járó bazális előagy degenerációval küzdő rágcsálók kognitív tüneteit vizsgálták meg. "Meglepő módon, az egerek teljesen normálisan teljesítettek a kognitív teszteken" - mondta Coulson. "A viszonyításos vak tájékozódási feladatok során azonban teljesen összezavarodtak." A professzor szerint ez azt bizonyítja, hogy a navigációs feladatok elvégzéséhez kolinergikus neuronok szükségesek, amelyek már az Alzheimer korai stádiumában is súlyosan károsodhatnak.

"Hasonló navigációs tesztekkel az orvosok már korai stádiumban felismerhetik az Alzheimer-kór tüneteit , a hagyományos MR vizsgálathoz képest sokkal egyszerűbben és költséghatékonyabban" - tette hozzá Coulson. "Ezzel természetesen a betegek járnak a legjobban, hiszen a korai felismerés sokkal hatékonyabb kezelést eredményezhet."

A szakértők szerint a korai diagnózis alapvető fontosságú, hiszen az Alzheimer-kór kezelési módszerei segíthetnek az egészséges kolinerg sejtek funkcióinak javításában. Coulson professzor cseh kutatókkal karöltve jelenleg is az általuk kifejlesztett emberi navigációs tesztek engedélyeztetésén dolgozik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!