Mi a gyógyszeres kezelés célja Alzheimer-kór esetén?

Az Alzheimer-kór "gyógyításában" jelenleg csak a gyógyszeres kezelés áll rendelkezésünkre, ami bár nem tudja megállítani a betegséget vagy visszafordítani az agykárosodási folyamatokat, de lassíthatja a betegség előrehaladását.

Ha a tudomány jelenlegi állása szerint egy betegségre nem létezik hatékony gyógymód, a hozzátartozóknak és a szakembereknek egyetlen célja lehet: a beteg életminőségének javítása, az aktív évek számának növelése. Ilyen gyógyíthatatlan betegség az Alzheimer-kór is, melynek kezelésében létezik olyan gyógyszeres terápia, ami a tüneteket enyhítheti, és segít mind későbbre tolni a memória romlását. Egy olyan progresszív szellemi leépüléssel járó kór esetén, amely a diagnózis után 5-10 évvel halálhoz vezethet, ez a terápia legnagyobb értéke.

Lassítható a betegség Az Alzheimer-kórral járó fokozatos szellemi leépülés idejében (minél korábbi stádiumban) elkezdett gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiával lassítható, a tünetek enyhíthetők, azaz a beteg hétköznapi boldogulása megkönnyíthető. A célkitűzés minden esetben az, hogy az életminőség és a közérzet javuljon, és hogy a demens hozzátartozó minél tovább maradhasson a saját otthonában, érzelmileg elfogadóbb környezetben.

A jelenleg elérhető Alzheimer-ellenes készítmények (tabletta, kapszula, oldat, injekció, tapasz) rendkívüli mértékben befolyásolhatják a betegek életét: a terápia során állapotuk stabilizálódik, memóriájuk javul, önállóbbak lehetnek, javul beszédkészségük és ezáltal növekszik önbizalmuk is. Megismerik házastársukat, unokájukat, közeli rokonaikat, önállóan képesek kimenni a fürdőszobába, vagy akár segítség nélkül végezni napi rutinfeladataikat.

A gyógyszeres kezeléssel a még meglévő szellemi képességek erősíthetők, kihasználhatók, kezelhető az agresszió, az álmatlanság, a szorongás, a koncentrációs gyengeség, a beszédzavar, az ingerlékenység és a nyugtalanság is.

Mire számíthatunk? Az un. acetilkolinészteráz-gátlók (AchEI) lassítják a kóros agyi folyamatokat, csökkentik az agyban található egyik vegyület, az acetilkolin lebontását. Ez utóbbi anyag fontos információ- és üzenetközvetítő, és az Alzheimer-kóros betegnél csökkent mennyiségben van jelen az agyban. A gyógyszerek csökkenti ennek a molekulának a lebomlását, így a szellemi képességek és az önellátó képesség minél további megőrzését teszi lehetővé.

A kolineszteráz-gátlóknak köszönhetően az egyes betegeknél akár egy évvel is késleltetni lehet az Alzheimer-kór előrehaladását, ami nem elhanyagolható: nem mindegy, mennyi ideje van a betegnek és a családtagoknak is felkészülni a későbbi stádiumokra, legyen szó akár az ápolás szervezéséről, a családtagok felkészítéséről, sőt a jogi kérdések rendezéséről.

A másik Alzheimer-ellenes gyógyszer a tanulásban és az emlékezésben szerepet játszó glutamátra fejti ki hatását.

Az agy vérellátását és a gondolkodást serkentő, ún. nootrop szerek alkalmazása is hatással lehet a tünetekre, a legismertebb ilyen típusú szer a ginkgo biloba (páfrányfenyő) egyik hatóanyaga.

Az Alzheimer-kóros beteg állapotának súlyosságától függően a pszichés tüneteket, a magatartászavarokat, a hallucinációt, a szorongást, az agresszivitást, az ingerlékenységet és a depressziót enyhítő gyógyszerek is szóba jöhetnek, de az is gyakori, hogy maguk az Alzheimer-ellenes készítmények is elegendőnek bizonyulnak a felsoroltak enyhítésében. A célzott készítményekkel tehát csökkenhető az alkalmazandó szerek száma, ami a gondozó napi feladatait könnyíti meg.

A gyógyszeres kezelés másik hangsúlyos szerepe ezért a gondviselő életminőségének javítása is, azaz hogy a beteggel való törődés a korai stádiumokban minél kevesebb szabadidejét kösse le. Az időgazdálkodás szempontjából célszerű olyan készítmény felől érdeklődni a szakorvosnál, amelynek alkalmazását a lehető legjobban lehet a gondozó napi ritmusához igazítani.Miért? A demens beteget legtöbbször ellenőrizni kell a terápiás készítmény minden adagjának alkalmazásánál - éppen a betegséggel járó memóriazavarok miatt.

A türelem azonban elengedhetetlen a hozzátartozók és a gondozó részéről: a tünetek nem enyhülnek egyik napról a másikra, előfordulhat, hogy csak 2-3 hónappal a terápia megkezdése után lehet javulásra számítani.

Mi a gondozó és a hozzátartozók felelőssége? A demenciában szenvedőknek már a tünetek korai jelentkezésekor orvosi segítséget kell kapniuk. A legjobb, ha az Alzheimer-kórban szenvedő minél előbb eljut egy demencia centrumba, ahol a speciálisan képzett szakemberek alaposan megvizsgálják, és döntenek a számára legjobb kezelési módról is. Ezzel nemcsak a beteg és ápolója kerül egyszerűbb élethelyzetbe, de a család és a társadalom terhei és mérséklődnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +8 °C

Előbb a Dunántúlon, majd délután keletebbre is csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég. Egyre inkább északkeleten fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra