Évekre kikapcsolható az allergia

Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt egy új módszer, amelyet ausztrál kutatók dolgoztak ki.

Ausztrál kutatók 18 hónapon át adtak be naponta egy probiotikumot (Lactobacillus rhamnosust) és egy mogyoróban lévő fehérjét a mogyoróval szemben súlyos túlérzékenységet mutató gyerekeknek.

A kutatók azt találták, hogy egy hónappal a kezelés befejezését követően a gyerekek 80 százaléka, négy évvel később pedig 70 százaléka tudott még mindig mogyorót enni mindenfajta allergiás reakció nélkül.

Egy új módszer évekre megszüntetheti a mogyoróallergia miatt jelentkező panaszokat
Vége lehet a mogyoróallergia tüneteinek. Fotó: Getty IMages

"A kezelt gyerekek kétharmada továbbra is fogyaszt mogyorót , sőt több mint a felük rendszeresen fogyaszt mérsékelt vagy kifejezetten nagy adagokat belőle" - mondta Mimi Tang, a kutatást végző Murdoch Children's Research Institute (MCRI) munkatársa.

A szakember szerint a szájon át alkalmazható kezelés lényege, hogy megváltoztatja a szervezet allergénekre adott reakcióját. "A probiotikum az immunrendszerre van hatással, ami azt jelenti, hogy védelemre és toleranciára sarkallja, nem pedig allergiás reakcióra" - magyarázta Tang.

Kiemelte: ez az első alkalom, hogy egy mogyoróallergia elleni kezelés ilyen hosszú távon hatékonynak bizonyult.

A különböző élelmiszerekkel, különösen a mogyoróval szembeni túlérzékenység drasztikus méreteket öltött az elmúlt évtizedekben. Jelenleg világszerte nagyjából 250 millió ember küzd valamilyen ételallergiával, ami több mint háromszorosa a 20 évvel ezelőtti mutatóknak. A leggyakoribb ételallergiák listáját ide kattintva tekintheti át.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra