Legújabb cikkek
Szexuális probléma, amit elhallgatnak a férfiak
Vannak olyan férfiak, akik hiába képesek az erekcióra és képesek kiélvezni a szex örömeit, mégsem képesek az orgazmusra. A magömléssel kapcsolatos probléma a felnőtt férfi lakosság mintegy 8 százalékát érinti, állítja Dr. Tobias Köhler illinoisi szakértő - szerinte a jelenség kifejezetten gyakori és mégis, a férfiak mégis szinte alig hallottak róla.
Újraírhatja az emberi evolúciót egy DNS-lelet
Kutatóknak sikerült szekvenálniuk egy részét annak az emberi DNS mintának, amelyet egy 430 ezer éve élt elődünk fogaiból és combcsontjából sikerült kinyerni. Az Észak-Spanyolországban megtalált maradványok a legrégebbi DNS-t szolgáltatták, ez átrajzolhatja az emberi faj evolúciós fáját.
Közeledik az új őrület, az agydopping
Nemrégiben röppent fel a hír, hogy az olimpia közeledtével nem árt a versenysportban egy újfajta doppingra figyelni, terjedőben van ugyanis a neurostimuláció. Erről a technikáról korábban csak a szuperkatonák létrehozására tett erőfeszítésekkel kapcsolatban lehetett hallani. De könnyen lehet, hogy az idegek kiszámított ingerlése a polgári életben - például az üzleti tárgyalásokon - is felbukkan.
Méhnyakrák: életet is menthet egy Facebook-csoport
Diagnózis, sokk, majd lázas információgyűjtés a sorrend, amikor egy nővel közlik: méhnyakrákja van. Egyénileg változó, ki miben talál kapaszkodót. Sokat segíthet a család, a barátok, a hit, az orvosokba vetett bizalom. Vagy egy zárt Facebook-csoport.
Kutyaterápia: mit várhatunk a négylábúaktól, ha betegek vagyunk?
Képzelje el, hogy egy stresszes nap után hazaér, és az ajtóban farokcsóválva fogadja a kutyája. Megnyalja a kezét, és már szalad is a pórázért, hogy elinduljanak délutáni sétájukra. Minden egyes lépéssel távolodnak a munkahelyi gondok... Ismerős?
5 dolog, amit érdemes tudni a liposzomális C-vitaminról (x)
A C-vitamin előnyeiről már sokat hallottunk. Szedjük is. De biztosan eljut oda, ahova kell, és a különböző felszívódási akadályok miatt nem a vécében "látjuk viszont"? Összegyűjtöttük a legfontosabbakat, amiket a liposzomális C-vitaminról tudni érdemes.
Sokat isznak és cigiznek a magyar tinédzserek
A dohányzás és alkoholfogyasztás csökkent a tinédzserek körében Magyarországon 2010-hez képest, derül ki az Egészségügyi Világszervezet páneurópai felmérésének adataiból. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által vezetett hazai kutatás eredménye szerint azonban a nemzetközi átlagokhoz képest nem javultak eredményeink.
A D-vitamin-hiány a testsúlyunkra is hatással van?
Korunk egyik legnagyobb, mégis kevéssé ismert egészségügyi problémája a D-vitamin hiány. A D-vitamin, ami valójában nem is vitamin, hanem egy hormon előanyaga, a test több szövetére, például a zsírszövetre is hatással van, így akár még a testsúlyunkat is befolyásolhatja.