Túlsózott pékárut vizsgált a fogyasztóvédelem

Nyolcvan különböző sütőipari termékből harminc esetében találtak kifogást a fogyasztóvédők, a kenyerekkel és péksüteményekkel kapcsolatban a legjellemzőbb probléma a túl magas sótartalom volt, néhány terméknél pedig a zsírtartalom nem volt megfelelő.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrzés alá vonta a különböző sütőipari termékeket abból a szempontból, hogy a termékmegnevezésekhez kapcsolódó élelmiszerkönyvi előírásoknak megfelelnek-e. 80 féle sütőipari termékből vettek mintát, ezek közül 30 esetében merült fel kifogás.

A szakemberek az élelmiszerkönyvi előírásokat figyelembevételével, laboratóriumi körülmények között vizsgálták többek között azt, hogy a termékeknek – jellegüktől függően – megfelelő-e a só-, cukor- és zsírtartalmuk. A sütőipari termékeket szinte mindenki rendszeresen, naponta fogyasztja, ezáltal mindennapi életünknek szerves részét képezik. Kenyerek és péksütemények is górcső alá kerültek, az utóbbi termékcsoportba tartozik többek között a vajaskifli, a vizes zsemle, a tejeskifli és a finom pékáru is.

A 80-féle vizsgálat termék között szerepelt 31 féle kenyér, valamint 49 féle péksütemény. A 31 féle kenyér közül 9 esetben; a 49 féle péksüteményből pedig 21 esetben merült fel kifogás. Az ellenőrzés során nem megfelelőnek bizonyult termékekkel kapcsolatban a legjellemzőbb probléma a túl magas – megengedett határértéken felüli - sótartalom volt, néhány terméknél pedig a zsírtartalom nem megfelelő aránya volt megállapítható.

A vizsgált termékek listáját az alábbi linkre kattintva érhetik el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.