Legújabb cikkek
Minden orvosi adatunk felkerül a netre
Hamarosan minden egészségügyi adatunk, lelet, vizsgálati eredmény, felírt recept elérhető és visszakereshető lesz az interneten - természetesen csak az arra feljogosított orvosok, egészségügyi szakdolgozók számára. Ezzel a kezelőorvos sokkal pontosabb képet kap a betegről, és véletlenül sem marad otthon semmilyen lelet.
Skizofréniára utalhat, ha meg tudja csiklandozni magát
A csiklandozás az egyik legősibb emberi "tevékenység", mely segíti a kötődést, erősíti az emberi kapcsolatokat, és mással nem összehasonlítható nevetéshez vezet. Eddig úgy tudtuk, hogy nem tudjuk saját magunkat megcsiklandozni, egy új kutatás azonban cáfolta ezt, és a csiklandozást bizonyos neurológiai problémákkal is összefüggésbe hozta.
Elképesztő hatása van, ha a terhes nő dohányzik
Régóta tudni lehet, hogy a terhesség alatti dohányzás súlyos problémákat okozhat a magzatnak. Most kiderült, hogy az utódok DNS-e is megváltozik ekkor. A belénk kódolt gének kifejeződése változik meg, így hajlamosabbak lesznek a gyerekek a függőségre is.
A nők életében luxus a szabadidő
A magyar nők leterheltek, kimerültek, kevés időt fordítanak magukra. Ha mégis sikerül ezen változtatni, akkor sokan támogató női közösségek létrehozásával vagy azokhoz csatlakozva tudnak igazán töltődni - derült ki a Rácz Zsuzsa író és a Richter Gedeon Nyrt. által meghirdetett Terézanyu pályázat írásaiból, melynek idén a nő és a szabadidő volt a témája.
Ezért jó, ha van rajtunk zsírpárna
A zsírpárnákat hajlamosak vagyunk csak negatívan látni, pedig az adipocitáknak, vagyis a zsírsejteknek fontos szerepe van a szervezet energiaegyensúlyának megőrzésében. Kutatók azonban rájöttek egy újabb előnyükre: a bőr alatti zsírréteg megvédheti a szervezetet a fertőzésektől.
Hogyan ismerhető fel a hamis gyógyszer?
A legelső szempont mindig a gyógyszer beszerzési helye. Ha nem hivatalos, gyógyszertárban vásárolt termékről van szó, semmiképp se használjuk fel! De a doboz minősége, a rajta megjelenő grafika, betűtípus, nyomtatás mind-mind figyelmeztethetnek arra, hogy nem eredeti gyógyszerrel van dolgunk.