Legújabb cikkek
2,3 fokkal emelkedhet az átlaghőmérséklet
A már a levegőben lévő szén-dioxid miatt nagyjából 2,3 Celsius-fokkal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest amerikai és kínai kutatók szerint. A szakemberek a Nature Climate Change című folyóiratban publikálták az erről szóló tanulmányukat.
Koronavírus: ezért nem kell félni a vakcinától
A koronavírus-járvány kitörésekor mindenki arra várt, hogy sikerüljön kifejleszteni egy védőoltást, ami véget vethet a pandémiának. Most, hogy ennek a küszöbén állunk, mégis kiemelkedően magas az oltásszkeptikusok aránya itthon. Szakértő mondja el, miért nem kell tartani a COVID-19 elleni védőoltástól.
Koronavírus: 8 hónapig is kitarthat a védettség
A közelmúltban két kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy a koronavírus-fertőzésből kigyógyulva az érintettek szervezetében legalább nyolc hónapra szóló immunitás alakul ki. A két tanulmány szerzői ráadásul más-más irányból közelítették meg a témát.
Koronavírus: már 88 millióan kapták el
Tavaly év vége óta már több mint 88 millió embert fertőzött meg és csaknem 1,9 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 49,1 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítéséből.
Koronavírus: februárig biztosan marad a szigor itthon
Február 1-jéig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, és a középiskolákban is marad az online oktatás - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.