Mégsem annyira jó a vörösbor?

Az Applied Physiology, Nutrition and Metabolism szaklapban publikált új tanulmány szerint mégsem olyan jó a resveratrol, a bor mágikus összetevője, mint ahogy ezt eddig gondoltuk.

A vörös szőlőszemek héjában található összetevő csökkenti a vérnyomást, megakadályozza a szívrohamot és egyúttal felelős az úgynevezett "francia paradoxon" jelenségért is - amely szerint még a koleszterinben és zsírban gazdag diéta is egészséges lehet, ha mindezt vörösborral kísérik - állítják a Johns Hopkins University kísérletet végző orvoskutatói.

A legismertebb fogszínezők közé tartozik a kávé, a tea és a vörösbor. Mivel a fogunk felülete porózus, a sötétebb italok könnyen bekerülhetnek a mélyebb rétegeibe és foltokat okozhatnak. A legtöbb ilyen folt rövid időn belül elmúlik, ha tartózkodunk ezen italok fogyasztásától, ám ha nem akarunk lemondani róluk, egyszerűen tehetünk a fog elszíneződése ellen. Tudjon meg többet , kattintson! Az új tanulmány azonban azt állítja: a resveratrol megzavarhatja az edzések hatékonyságát. A kapcsolódó vizsgálatban résztvevő tizenhat férfi mindegyike igen intenzív négyhetes szakaszos edzést folytatott. Mindezek mellé két csoportra osztották őket: mindkét csoport tagjai kaptak edzéskísérőket - az egyik csoport napi 150 mg resveratrolt, a másik csoport egy placebokészítményt. A négyhetes periódus végén az első csoport sokkal kevesebb előnyt tapasztalt az edzések után, mint a placebocsoport.

A kísérlettel kapcsolatban a kanadai Queens University egyik megkérdezett kutatója, Prof. Brendon Gurd megjegyezte: egy tizenhat fős kísérletből még nem lehet statisztikailag jelentős különbséget levonni, úgyhogy a kísérletet sokkal több emberrel kell folytatni. Ugyanakkor Gurd is azt állítja, hogy a resveratrollal kapcsolatban ők is hasonló dolgokat tapasztaltak, a vegyület ugyanis megváltoztatja a test szokásos reakcióját a nagy intenzitású edzésekre.

A vörösborban lévő resveratrol mégsem olyan jó?

A kísérlet eredményeiből kiderül, hogy a placebót kapott páciensek szíve erősödött például az edzések során, míg a resveratrolos csoporté nem. Dr. Gurd azt is hozzátette, hogy míg a resveratrol és így a vörösbor fogyasztása nem erősíti az edzést, határozottan megváltoztathatja a test edzésre adott válaszát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor, legkevésbé a középső országrészben lehet csapadék. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!