Így erősítik a sürgősségi ellátást

Magasan képzett ápolók vehetik át az orvosok bizonyos feladatait, miután szeptembertől Magyarországon is megindul a non-doktorok képzése. Az Advanced Practice Nurse-ök rendszere külföldön már bizonyított.

Már ősztől elindul az idehaza kiterjesztett hatáskörű okleveles ápolónak nevezett szakemberek képzése, akik az orvosokról is jelentős terhet vehetnek le, többek között a háziorvosi praxisokban és a sürgősségi osztályokon. Az első évfolyamok 2019-ben végezhetnek, addig pedig a magyar ellátói struktúrát is úgy kell alakítani, hogy illeszkedhessenek a külföldön Advanced Practice Nurse-ként, itthon non-doktorként hívott ápolónők szerepéhez. Ha nem, akkor - legalábbis a magyar társadalom szempontjából - ismét feleslegesen képeztünk ki olyan szakembereket, akiket külföldön tárt karokkal fogadnak majd egy olyan diplomával, amiért rajonganak szerte Európában és a világ legnagyobb részén - idézte a Medical Online Berényi Tamást, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság (MSOTKE) elnökét.

A jelenleginél gyorsabban juthatnak egészségügyi ellátáshoz a betegek, miután Magyarországon is meghonosodik az úgynevezett non-doktori rendszer. Ennek tervezetéről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Komoly szerepük lehet a sürgősségi ellátásban

Tervek szerint a non-doktorok számos feladatot vállalhatnak át az orvosoktól, akiknek így több idejük marad arra a munkára, amit valóban csak ők tudnak elvégezni. Az APN-ek számos olyan beavatkozást - köztük invazív beavatkozásokat, amelynek pontosan ismerik az indikációját, módszertanát, szövődményeit, azok elhárításának módját - el tudnak végezni, ami jelenleg itthon orvosi kompetencia. Főképp az erősen team-munkára épülő sürgősségi ellátásban lehet komoly szerepük, amelyben nagyon sok és különböző szintű feladatot kell ellátni.

A non-doktoroknak a sürgősségi ellátásban lehet komoly szerepük
A non-doktoroknak a sürgősségi ellátásban lehet komoly szerepük

Ezek a szakemberek vizsgálnak, adatokat értékelnek, bizonyos szinten terápiát rendelnek el, értékeket mérnek, és irány-, csoport-, valamint ápolási szinten diagnózist állítanak fel, ami természetesen nem olyan mélységű, mint az orvosé, de egy adott szegmensben professzionális. A non-doktorok ugyanakkor nem helyettesítik az orvost és nem oldják meg az orvoshiányt - figyelmeztet Berényi Tamás. Ha azonban kialakul egy olyan ellátói szemlélet és struktúrára, ahol az APN-eknek helyük van, letisztulnak, koncentrálódnak az orvosi feladatok.

Az orvostársadalom egy része nemtetszéssel fogadta az államtitkárság bejelentését az egyetemi mesterképzés elindításáról. Berényi szerint a tiltakozásnak több oka van: nem ismerik pontosan a képzést, azt viszont érzékelik, hogy változást jelent a számukra megszokott struktúrában. Másrészt a non-doktorok veszélyeztetik a megszokott hierarchiát, és ezáltal a paraszolvenciát, hiszen több ember jelenik meg ugyanazon feladat ellátáskor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.