Száz kutya egy házban: állatkínzással vádolnak egy német nőt Zalában

Elviselhetetlen körülmények között találtak 78 kutyát egy Zalaszentgróton élő német nőnél, aki 21 eb tetemét fagyasztókban tárolta.

A 68 éves, német állampolgárságú nő 2019 óta bérlőként lakott egy zalaszentgróti családi házban, ahova kezdetben három pulikutyát vitt magával. Az évek során "feladatának tekintette", hogy megmentse a többségében keverék fajtájú kutyákat az utcáról, valamint gyepmesteri telephelyekről, és az állatokat az ingatlan udvarán, illetve a családi házban tartsa – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség.

Lakhatatlanná vált a ház, ahova a kutyákat vitte

A bérelt ingatlan azonban az időközben több tucatnyi eb megfelelő tartására nem volt alkalmas. Ráadásul a nőnek anyagi lehetősége sem volt a nagy számú állat kielégítő élelmezésére és gondozására. A kutyák lesoványodott, elhanyagolt állapotba kerültek, a zsúfolt helyen szervezetük legyengült, közülük több el is pusztult. A nő azonban a tetemek elhantolásáról sem gondoskodott: azokat fagyasztóládákban helyezte el.

A kutyák tartásával előidézett körülmények miatt az ingatlan környezetében erőteljes bűz uralkodott, az udvar és a ház belseje is kutyaürülékkel volt szennyezett. Az épület, amelyben együtt élt a nő a kutyákkal, lakhatásra alkalmatlan állapotba került.

78 kutyát sikerült megmenteni

A Zala Vármegyei Kormányhivatal a rendőrség, állatorvos és állatvédő civil szervezetek bevonásával 2024 augusztusában ellenőrzést tartott az ingatlanon, ahol 78, különböző fajtájú kutyát találtak a lakásban és az udvaron, részben állathordozókban. A kutyák ürülékkel és vizelettel szennyezetten, lesoványodott állapotban voltak, megfelelő minőségű és mennyiségű élelmük és ivóvizük nem volt, túlnyomó többségük chippel sem rendelkezett. A fagyasztóládákból 21 kutya teteme került elő újságpapírba és nejlonzacskóba csomagolva.

A kutyákat állatvédő egyesületeknél és állatmenhelyeken helyezték el. A kormányhivatal közel hétmillió forint állatvédelmi bírságot szabott ki a nőre, akit nyolc évre eltiltott az állattartástól. A vádlott magatartása alkalmas volt arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, ezért a Keszthelyi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat ellene.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.