Hogyan kerül bolha a kisállatra a lakásban?

Hiába tartjuk lakásban a cicát, vagy válogatjuk meg, merre sétálunk a kutyával, a bolhák sokszor így is megtalálják hozzájuk az utat. Ilyenkor haladéktalanul tennünk kell valamit az élősködők ellen.

Kutyák esetében ez nemigen jellemző, macskájukat azonban sokan szigorúan a lakásban tartják, amivel kétségtelenül megóvják őket többek között a verekedéstől az indulatosabb környékbeli macskákkal, vagy az autóforgalom veszélyeitől - az élősködők, köztük a bolhák támadásaitól azonban nem tudjuk megvédeni a négylábúakat csupán azzal, hogy kulcsra zárjuk a bejárati ajtót.

Bolhacsípés: mi a teendő? Kattintson ide a részletekért!

A legnyilvánvalóbb útja a bolhák lakásba kerülésének, hogy az élősködők egy kutya testére tapadva utaznak el hozzánk. Sétáik során ugyanis a kutyák számos helyen kapcsolatba kerülhetnek bolhákkal, amelyek otthon aztán leugrálnak róluk, majd megtalálhatják a macskát is. Ha pedig leugráltak, akkor megannyi petét is lerakhatnak a lakásban - egy nőstény rovar naponta akár 50 petével is be tudja teríteni a lakást, ezek pedig akár két hétig is túlélnek, majd ha elérik a lárvaállapotot, és bebábozódnak, akkor további hónapokat is kibírnak - mindaddig, amíg újra meleget, például egy négylábú élőlényt érzékelnek a közelükben, mert akkor immár kifejlett bolhaként nem vesztegetik az idejüket tovább, hanem minél előbb támadnak. Vagyis ha több állat él velünk, és az egyiket védeni akarjuk, akkor a másikat is folyton ellenőrizni kell - ráadásul jöhetnek hozzánk kutyával vagy macskával vendégek is, a rajtuk potenciálisan élő bolhák pedig ekkor is a tereinkbe kerülhetnek.

Lehet, hogy nyugtalanítóan hangzik, de a bolhákat ugyanakkor távolról sem csak egyéb - erdőben vagy más, bolháktól hemzsegő terepeken járó - kisállatok hozhatják be a lakásunkba, hanem mi magunk is a ruhánkon vagy a cipőnkön. A magukat a nadrágszáron elfészkelő paraziták aztán a lakásban igen messze is el tudnak ugrani, hogy megtalálják a körülöttünk sétáló vagy heverésző kutyát vagy macskát.

Mindemellett pedig ne felejtsük el, hogy még a kizárólag a lakás helyiségeiben élő macskáknak is ki kell mozdulniuk olykor otthonról, például mert állatorvoshoz kell menniük, ilyenkor pedig olyan állatok társaságába kerülhetnek, amelyek nem biztos, hogy bolhamentesek.

Mit miért csinál a macska? Cikkünkből kiderül - kattintson ide !

Megeshet mindezeken túl még az is, hogy új lakásba költözünk, ilyenkor pedig a rengeteg teendő mellett könnyen megfeledkezhetünk róla, hogy bizony bolhák is rejtőzködhetnek valamely sarokban vagy főleg a szőnyegeken. Valószínűleg azzal járunk a legjobban, ha a költözés előtt rovarirtással foglalkozó szakembert hívunk, hogy nézze át a lakást, és tegye meg a szükséges lépéseket. Ugyanakkor költözés nélkül is beinvitálhatunk az otthonunkba bolhákat, ha használtan veszünk például valahonnan bútort, vagy pedig ha távoli vidékekről érkezünk haza a bőröndjeinkkel - így ezeket a tárgyakat is érdemes alaposan letisztítani, mielőtt a lakásba cipelnénk őket.

Szappan, meleg víz, porszívó

A rendszeres és alapos takarítás és tisztítás egyébként is az egyik legalapvetőbb módja a bolhainvázió megakadályozásának. Gyakran kell a lakásban porszívózni - ahol az állatkáink sokat tartózkodnak, érdemes naponta, másutt legalább hetente, a porzsákot pedig, ha bolhákra gyanakszunk, igyekezzünk minél előbb eltávolítani a lakásból, nehogy a rovarok még odabenn kimásszanak belőle. Ha a kutya vagy macska rendszeresen szokott az autónkban utazni, akkor azt se felejtsük el alaposan átporszívózni-tisztítani, mert onnan is újra felszedhetik a bolhákat.

A bolhák a lakásban is megtalálják az utat a házikedvencekhez
A bolhák a lakásban is megtalálják az utat a házikedvencekhez. Fotó: iStock

Kedvenceink fekhelyét, a kutya- és macskaágyat, a gyakran birtokba vett párnájukat forró, szappanos vízzel mossuk ki hetente - ez ugyanis elpusztítja a bolhákat. És persze magukat az állatokat is érdemes rendszeresen, langyos vízzel és a fajtájukhoz illő tisztítószerrel megfürdetni. Ha bolhafésűt használunk (szigorúan odakint, a lakás előtt tegyük), utána azt is mossuk meg szappanos vízzel, és ne feledjük, hogy a fésűzés csak arra szolgál, hogy ellenőrizzük, van-e az állaton bolha, vagy sem, de ha van, magát a problémát természetesen nem fogja megoldani.

Nyakörvek, cseppek

A bolhák jelenléte a lakásban nem örvendetes fejlemény, de legalább viszonylag könnyen észrevehetjük kisállatunkon, ha megtörtént a baj: erre utal a folyamatos vakarózás, illetve ha valami apró (gombostűfejnyi) és fekete pattan le ilyenkor vagy simogatás közben az állatról, vagy ha (borsszerű) bolhaürüléket észlelünk a bőrükön. Ilyenkor a bolhák kiirtását minél előbb meg kell kezdenünk, nehogy túlszaporodjanak a lakásban és az állaton, mert kutyánk vagy macskánk könnyen véresre tudja vakarni magát, ami pedig hamar fertőzésekhez vezethet.

Lehetőleg olyan terméket keressünk, amely minden állapotukban kipusztítja az élősködőket a petétől a kifejlett állatig. Választhatunk bolhairtó nyakörvet, spot-ont, sprayt vagy tablettát is, de ne vegyünk semmit anélkül, hogy egyeztettünk volna előtte az állatorvossal , mert a kutyák és a macskák számára más-más termékek használhatóak, ráadásul beleszólhat a döntésbe, ha nagyon fiatal vagy épp öreg az állat, netán valamilyen betegséggel él. Ha bolhát észlelünk, a féregtelenítésről is gondoskodnunk kell, mert a bolhák hordozhatják a galandféreg petéjét, a kezelést pedig, bármely fajtáját választjuk, akkor is következetesen folytatni kell, ha szabad szemmel már nem látunk az állaton bolhát - hiszen a peték még ilyenkor is jelen lehetnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra