A túl sok aranysakál miatt hirdettek vadászversenyt

Egyre több az aranysakál Magyarországon, ezért Békés megyében a hivatásos- és sportvadászok körében versenyt hirdettek az állomány csökkentésére.

Az aranysakálok növekvő száma miatt sakálgyérítési versenyt hirdetett a Békés megyei vadászkamara - írja a 24.hu az Országos Magyar Vadászkamara közleménye alapján.

Aranysakál vadászat
Korábban védett állat volt. Fotó: Getty Images

Hrabovszki János, a vármegyei vadászkamara elnöke elmondta, a nádifarkasnak vagy toportyánféregnek is nevezett állatok évtizedekre eltűnt Magyarországról, majd az 1980-as évek végén újra felbukkantak, a délszláv háborúk idején pedig el is terjedtek. Ekkor még védett állat volt, és mivel nincs természetes ellensége, gyorsan elszaporodott. 

A Békés megyei vadászkamara ezért immár negyedik alkalommal díjazta azokat a hivatásos- és sportvadászokat, akik a kiírásban jelzett időpontban aranysakált ejtettek el, egyéni vagy társas vadászaton, és azt a vadászkamara által meghatározott módon jelentették. A versenyen 15 hivatásos- és sportvadász nevezett, és összesen 155 példányt lőttek ki: az első helyezett 57-et.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.