Zavarta a szomszédot a kakaskukorékolás, bírósági ügy lett belőle

Bírósági ügy lett egy állattartás miatt kialakult szomszédi viszályból Bajorországban. Mutatjuk a részleteket.

„Bírósághoz került egy bajorországi gazda ügye, akinek a három kakasa annyira zavarta a szomszédot, hogy jogi úton kívánta rendezni az ügyet” – írta a Sokszínű Vidék a Wochenblatt cikke nyomán. Az eset egy kis bajor településen történt, a két főszereplő pedig egy hobbitenyésztő és a tőle alig száz méterre lakó szomszéd.

kukorékoló kakas
Bírósági ügy lett egy állattartás miatt kialakult szomszédi viszályból Bajorországban. Fotó (illusztráció): Getty Images

Három kakas él az udvaron

A szomszéd elmondása szerint a három kakas szinte egész nap, de még éjszaka is kukorékol. Folyamatos a hangzavar, ez pedig nyilvánvalóan megnehezíti a nyugodt alvást és a napközbeni pihenést.

Az Ingolstadti Törvényszék helyszíni vizsgálata alapján megállapították, hogy a vidéki életnek ugyan természetes velejárója a kakaskukorékolás, ám ebben az esetben a hangerő és a folyamatos ismétlődés is átlépte a még elviselhető határt. Az ítélet az alábbi három lehetséges megoldást ajánlotta a hobbitenyésztőnek:

  1. A kakasok számának csökkentése – ezzel elkerülhető az állatok egymással való versengése miatti állandó kukorékolás.
  2. A ketrec – és ezzel együtt az állatok – „átköltöztetése” a telek egy távolabbi pontjára – ezzel csökkentető a szomszédot érő zajhatást.
  3. Zajcsökkentő intézkedések, például hangszigetelő fal vagy speciális ketrecborítás építése – ezzel szintén tompítani, mérsékelni lehetne a szomszédot érő zajhatást.

Nem a baromfitartás teljes betiltása a cél

A hobbitenyésztő nem értett egyet a bíróság döntésével, ezért fellebbezett. Indoklása szerint az ítélet nem határozza meg pontosan, milyen módon kell csökkentenie a zajszintet, valamint félő, hogy a döntés teljesen ellehetetleníti a baromfitartást.

A Müncheni Felsőbíróság végül megerősítette az eredeti ítéletet, hangsúlyozták azonban, hogy nem a baromfitartás teljes betiltása a cél, csupán az, hogy az állatok jelenléte ne jelentsen indokolatlanul nagy problémát a környezetnek.

Kakas ölt meg egy nőt
Az eset kapcsán egy szakember arra figyelmezteti az embereket, főleg a visszértágulattal élő időseket, hogy legyenek óvatosak a háziállatokkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +10 °C

Napos időre számíthatunk időszakosan fátyol-, helyenként gomolyfelhőkkel is, de csapadék nem várható. A déliesre forduló szelet főként az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 32 fok között alakul, de északkeleten ennél kissé hűvösebb idő valószínű.Késő estére nagyrészt 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn nem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét így nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!