A hetedik megyét is elérte itthon a madárinfluenza-járvány

Újabb baromfitelepen mutatták ki a madárinfluenzát Magyarországon: ezúttal a Békés megyei Orosházán jelent meg a vírus.

A magas fertőzőképességű kórokozó egy közel 7400 tömőludat tartó baromfitelepen bukkant fel. Tünetek nem jelentkeztek az állatoknál. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szállítás előtti tamponmintákból mutatta ki a madárinfluenza H5N1 altípusát. Ezután az ilyenkor érvényes előírásoknak megfelelően a teljes állományt felszámolták, illetve járványügyi nyomozás indult a fertőzést kiváltó okok feltárására – olvasható a Nébih hétfő közleményében.

A közelmúltban több hazai járványkitörésről is beszámolt a hatóság. Novemberben Békés megye mellett már Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is megjelent a madárinfluenza.

Mindennek nyomán a Nébih arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírus terjedése ellen továbbra is a járványvédelmi előírások körültekintő, alapos és konzekvens betartásával lehet védekezni. A vadon élő madarak vonulása nagymértékű kockázatot jelent. Éppen ezért a baromfikat kötelező zártan tartani a magas kockázatú megyékben. Emellett az ország egész területére érvényes előírás a fedetten etetés és itatás, valamint a takarmány és az alom zárt helyen történő tárolása.

Borítókép: illusztráció, Pixabay

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, többfelé párás, helyenként ködös időre számíthatunk. Szitálás, gyenge eső időszakos jelleggel több helyen előfordulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.Késő este jobbára 0, +7 fok várható, míg a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!