Egyelőre jó a Balaton vize

Az idei első vízminták vizsgálata szerint egyelőre semmi szokatlan nincs a Balaton vizében, a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű, és viszonylag alacsony az algaszám - közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa szerdán.

A Balaton-környéki önkormányzatok a koronavírus-járvány berobbanásától tartanak. Részletek itt.

Tavaly ilyenkor is hasonlóan kedvező eredményeket mutattak a vízvizsgálatok, nyár végén mégis bekövetkezett az algavirágzás. Éppen ezért korai még azt feltételezni, hogy idén nem ismétlődhet meg a tavaly nyárihoz hasonló esemény. A jelenség kiváltásához szükséges tápanyagok vagy a Balaton egyes befolyóin juthattak be a tóba, vagy - valószínűbb módon - a tó üledékéből mobilizálódhatott az ott korábban kötött tápanyagok egy része. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy ez a két hatás egyszerre érvényesült és összeadódott a kritikus időszakban.

Az idei mérések tanúsága szerint egyelőre jó a Balaton vízminősége
Az idei mérések tanúsága szerint egyelőre jó a Balaton vízminősége. Fotó: Getty Images

A tihanyi kutatók feltételezései szerint nem kizárható, hogy a tóban élő egyes algák képesek lehetnek olyan enzimeket termelni, melyek segítségével feltárják az egyébként összetettebb molekulákban raktározott foszfort. Ez esetben a foszfor nagy mennyiségben hozzáférhetővé válhatott az algák számára, lehetővé téve a nagyobb arányú növekedésüket, terjedésüket. A kutatóintézetben egyebek közt most olyan vizsgálatokat terveznek, melyekkel megerősíteni vagy cáfolni tudják ezt a feltételezést.

Boros Gergely kifejtette, a tihanyi intézmény mindent megtesz, hogy a lehető legalaposabban monitorozza a Balaton élővilágát és a vízminőséget, de szűkösek az ilyen célra fordítható anyagi forrásaik. Tavasszal és ősszel havonta, nyáron pedig kéthetente végeznek mintavételeket és vizsgálatokat a tó hossztengelye mentén. Célszerű lenne a naponkénti mintavétel, de ennek a nemzetközi standardok szerinti elvégzéséhez minimum évi 100 millió forintos többletforrásra lenne szüksége a kutatóintézetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!