Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Koronavírus: már nem védekezünk olyan fegyelmezetten
Nem nyugodott meg a lakosság a szélesedő körben elérhető koronavírus-vakcina hírétől, továbbra is maradtak a maszkok és a gyakori kézmosások, ugyanakkor lazult a magyarok általános fegyelme a védekezés terén - derült ki egy friss felmérés eredményeiből.
Fotók: újabb AstraZeneca-vakcinák érkeztek
A múlt héten már a 18 és 60 év közötti krónikus betegek koronavírus elleni immunizálását is megkezdték Magyarországon. Ez a veszélyeztetett csoport az oxfordi oltóanyagot kapja meg. Mutatjuk, hogyan juttatták el az újabb adagokat a kormányhivatalokhoz.
Koronavírus: 2,4 millió áldozatot szedett eddig
Már több mint 109,1 millió embert fertőzött meg és 2,4 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 61,38 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház kedd délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: nem kell sokat várni a mutációk elleni oltásra
Gyorsított eljárással engedélyeztetik majd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban (EU) - jelentette be Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa.
Minden eddiginél több embert oltanak be COVID-19 ellen
A Magyarországon elérhető 4 vakcinának köszönhetően már egy magasabb oltási fokozatba tudunk kapcsolni, így ezen a héten minden eddiginél több embert tudnak beoltani itthon - hanzott el a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: ennyivel terjed gyorsabban a brit mutáns
A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb, mint az eredeti új típusú koronavírusnak. Míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, addig a brit mutánssal fertőzöttek négy másik személyt is megtudnak fertőzni - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának nyilatkozva. Úgy véli, emiatt ismét felgyorsulhat itthon a járvány.
Koronavírus: kínai vakcinák érkeznek
Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első kínai vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban.
Koronavírus: csaknem 109 millióan kapták el eddig
Már több mint 108,82 millió embert fertőzött meg és majdnem 2,4 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 61 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház hétfő délelőtti összesítéséből.
A kidülledő szem pajzsmirigybetegségre utal
A pajzsmirigy betegségei nagyon sok kellemetlenséget és sajnos akár komoly problémát is okozhatnak a szervezetben. Sokszor a betegség olyan formát is ölt, amikor nem csak a hormontermeléssel, hanem a szerv megnagyobbodásával is számolni kell - ilyen a Basedow-kór is.
Napos, száraz idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északkeleti szelet főként hazánk keleti felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 18 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.