Veszélyes kullancsot találtak az országban

Három hónappal az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Kullancsfigyelő projektjének indítása után előkerült az első példány a keresett, hazánkban nem őshonos Hyalomma kullancsból.

Felmérést indított az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ELKH) az invazív Hyalomma kullancsok magyarországi terjedéséről. A projekt kezdete után három hónappal azonosították az első példányt itthon, a Vas megyében felfedezett kullancsot molekuláris biológiai módszerekkel vizsgálják a pécsi Nemzeti Virológiai Laboratóriummal együttműködésben - közölte az ELKH.

Kullancsot találtam a kutyámban! Aggódnom kell? Nem ritka, hogy egy-egy nagy séta után kullanccsal tér haza a kutyánk. Hogy elkerüljük a fertőzött kullancsok terjesztette betegségeket, érdemes a lehető leggyakrabban és legalaposabban átvizsgálni kedvencünket.

Nagyobb, gyorsabb és veszélyesebb

A kullancsok jellegzetessége, hogy kétszer-háromszor nagyobbak a hazai fajoknál, körülbelül akkorák, mint egy dinnyemag. A pajzsukon két nagyméretű pontszemük van, erre utal a Hyalomma görög szó is, amely tükörfordítással üvegszemet jelent. A hazai kullancsokkal ellentétben jól látnak, ráadásul nemcsak egy fűszálon vagy cserje levelén ülve várnak az áldozataikra, de aktívan vadásznak is, vagyis követik a kiszemelt célpontot. Viszonylag hosszú lábaik segítségével gyorsan tudnak mozogni. A Hyalomma kullancsok jellegzetességei a lábaikon lévő sárga csíkok, amelyek szabad szemmel is jól láthatók. Egy korábbi cikkünkben részletesebben is írtunk az elterjedésükről és veszélyeikről.

A fotón látható kullancsfaj egyik példányát azonosították Vas megyében. Fotó: Getty Images
A fotón látható kullancsfaj egyik példányát azonosították Vas megyében. Fotó: Getty Images

A projekt indítása óta számos lakossági bejelentés, e-mail, fotó és beküldött példány érkezett az Ökológiai Kutatóközponthoz. A lakosság által észlelt egyedek között szerepelt más ízeltlábú is, de a legtöbb esetben valóban kullancsok voltak. Földvári Gábor, a kutatás vezetője a közleményben hangsúlyozta, hogy ezek a "járulékos fogások" sem haszontalanok, hiszen a lakosság széles körű részvétele miatt az ország jelentős részéről kapnak információt egyéb kullancsfajok elterjedtségéről is a program révén.

Az eddig beérkezett öt kullancsfaj - és egy közeli rokon vérszívó, az óvantag - közül az augusztusban bejelentett Hyalomma kullancs a legfigyelemreméltóbb. A Vas megyei településen egy kutyatulajdonos észlelte a nagyméretű, gyors mozgású, csíkos lábú példányt, amely a kutyáján mászkált. A kutya nem járt külföldön, a közeli madárvárta viszont nagy valószínűséggel megfelelő körülményeket biztosított a vándormadárral érkező kullancs fejlődéséhez.

Az ÖK kutatói továbbra is kérik a lakosságot, kiemelten a kutya-, ló- és szarvasmarhatartókat, hogy az észlelt kullancsokat a megszokottnál tüzetesebben figyeljék meg és ha Hyalomma egyedet találnak, jelezzék azt a [email protected] e-mail címen. Az azonosításról és a beküldés módjáról, valamint a Hyalomma kullancsokról további információ a Kullancsfigyelő honlapján érhető el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.