Vérrel teli ampullák szóródtak az útra Mosonmagyaróvár és Esztergom között

Egyelőre nem tisztázott körülmények között az úttestre szóródott egy kórházi veszélyes hulladékot szállító jármű rakománya kedden Mosonmagyaróvár és Esztergom között.

A movarpress.hu az intézménytől kapott tájékoztatás alapján azt írja: az útra szóródott vérampullák a mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézetből származtak. A minták az elmúlt napok során vették le a betegektől, és már azok vizsgálata is megtörtént. Ilyen módon tehát egyetlen páciensnek sem kell attól tartania, hogy vérvételi eredménye elveszett volna.

A kórház közlése szerint a veszélyes hulladékot a vonatkozó szabályoknak megfelelően, lezárt badellákban adták át a hulladékkezelést végző külsős cégnek. Egyelőre még nem ismert, hogyan szóródhattak az útra a vérmintákat tartalmazó kémcsövek. Ezzel együtt a kórház hangsúlyozta, hogy dolgozói nem követtek el mulasztást az ügyben.

A movarpress.hu cikke szerint a vérampullák a mosonmagyaróvári Szent István király úttól az 1-es és 10-es számú főúton át egészen Esztergomig potyogtak szét a hulladékkezelő járművéből.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!