Végre lehet beszélgetni vásárlás közben

Egy holland bolthálózat ráérzett, mire van szükségük az embereknek a pandémia után: náluk nem a tempó számít.

Sokan vannak, akik számára a bevásárlás nemcsak arról szól, hogy minél gyorsabban minden szükséges holmit bedobáljanak a bevásárlókosárba, hanem arról is, hogy beszélgessenek pár percet valakivel. Hogy megvitassák a hétköznapok történéseit, amíg kipakolnak az áruszállító szalagra a kasszánál. Éppen ezt ismerte fel a holland Jumbo szupermarketlánc, amely 200 üzletében teszi lehetővé, hogy egy-egy kasszánál kis ideig cseveghessenek azok a vásárlók, akik nem rohannak - írja a Vice cikke.

elmagányosodás
A bevásárlás sokak számára kényszerű kötelesség, másoknak viszont egy lehetőség a társas érintkezésre. Fotó: Getty Images

Minden korosztály szenved tőle

A kezdeményezéssel az elmagányosodás ellen vennék fel a küzdelmet, amely különösen az időseket fenyegeti. A holland statisztikai hivatal szerint a 15 évesnél idősebb hollandok 26 százaléka érzi magát kissé magányosnak, de a 75 éven felülieknek már a 33 százaléka.

A koronavírus-járvány kitörése óta megkétszereződött a magukat magányosnak érzők száma az Európai Unióban - áll az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának felmérésében. Ebből az is kiderül, hogy a pandémia drámai módon átalakította az európaiak életét és társadalmi szokásait, és megerősítette, hogy a magány és a társadalmi elszigeteltség káros a mentális és fizikai egészségre.

Az említett szupermarketlánc 2019-ben kezdett kísérletezni a "kletskassa", azaz beszélgetős kassza ötletével, amely kedvező reakciókat váltott ki a vásárlókból. A mostani kezdeményezés része a kormányzat által meghirdetett elmagányosodás elleni programnak, amely egyebek mellett éjjel-nappal hívható telefonos segélyszolgálatot is indított.

Nem ez az első alkalom, hogy Hollandiában és a szomszédos Belgiumban az elmagányosodás témájával foglalkoznak. Az Oma's Soep kezdeményezésében például egyetemisták sajátíthatják el nyugdíjasoktól a legjobb levesrecepteket, míg egy nyugdíjas otthonban térítés nélkül lakhatnak fiatalok, amennyiben hetente 30 órában segítenek az időseknek. És nem csak időseket céloznak meg ezek a programok: a COVID-karantén idején mindkét országban engedélyezték, hogy a lezárás idején is lehessen találkozni egy-egy intim partnerrel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.