Van, ahol már téli gázhiányra készülnek fel

Gondok adódhatnak a földgázellátással Németországban, ha kemény lesz a tél - árulta el Klaus Müller, a szövetségi közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője.

Továbbra sem lehet tudni, hogy sikerül-e átvészelni a fűtési szezont a földgázellátás korlátozása nélkül, mert legfeljebb másfél hétre lehet előrejelzést készíteni a fogyasztásról. Ez elsősorban az időjárási előrejelzések bizonytalanságából fakad. Ugyancsak fontos tényező az időjárással összefüggésben a háztartások fűtési fogyasztási magatartása és a szomszédos országok, főleg Franciaország és Lengyelország ellátási helyzete. Mindhárom tényező igen bizonytalan, alakulásuk nehezen jelezhető előre, ezért a gázhiány fellépéséről csak akkor lehet tudomást szerezni, ha már „feltartóztathatatlan” - fejtette ki Klaus Müller a Handelsblatt című üzleti lapnak nyilatkozva.

gáztűzhely
Kétséges, hogy ha hideg lesz a tél, nem lesznek-e fennakadások a földgázellátásban Németországban. Fotó: Getty Images

Mint mondta, az ellátási helyzet hullámszerű alakulására lehet számítani, vagyis „gázhiány keletkezik hol itt, hol ott, esetleg egész Németországban, aztán elmúlik, majd visszatér”. Hozzátette, nem lehet felmérni, hogy melyik térségben léphet fel először hiány, az viszont biztos, hogy „ha nagyon hideg lesz a tél, akkor bajban leszünk”. Ugyanakkor a gáztározók magas töltöttségi szintje révén lehet „időt nyerni”, felkészülni a nehézségekre.

Felkészülnek a legrosszabbra

Az utóbbi hónapokban kifejlesztettek egy platformot, amellyel októbertől napi szinten követhető a 2500 legnagyobb ipari fogyasztó földgázfelhasználása. Ezekre a vállalatokra jut az ágazat fogyasztásának 64 százaléka. Az iparban a legutóbbi, augusztusi adatok szerint 22 százalékkal csökkent a felhasználás az egy évvel korábbihoz képest. Ez részben technikai újításoknak, részben a más energiahordozóra áttérésnek tulajdonítható, de a termelés leállításának is, amely „értékteremtési veszteség”.

A lakossági földgázfogyasztásról még kevés az adat, mert éppen csak kezdődik a fűtési szezon. Mindenesetre az utóbbi napokban „nagyobb volt a gázkiáramlás, mint reméltem”, mondta Müller, ez pedig a meleg időjárás és a magas üzemanyagárak tükrében nagyon meglepő. A Bundesneztagentur vezetője szerint a magyarázat az lehet, hogy a tulajdonosok, bérlők, ingatlankezelők még nem foglalkoztak a fűtési rendszer beállításával, vagyis még minden ugyanúgy működik, mint tavaly ősszel, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos hőmérsékletnél reggel automatikusan elindul a fűtés. Ez „figyelmeztető jel, valaminek sürgősen történnie kell” - mondta a hatóság vezetője.

Hangsúlyozta, hogy ugyan továbbra is a földgázhiány elkerülésére összpontosítják erőiket, felkészülnek azonban „a lehető legrosszabb esetre”, a fogyasztás korlátozására is. Az úgynevezett védett fogyasztók, köztük a háztartások elsőbbséget élveznek az ellátásban, a vállalatok esetében pedig az az alapelv, hogy a korlátozás a lehető legnagyobb mértékben javítsa az ellátási helyzetet és a legkisebb kárt okozza. Müller szerint „világos, hogy a piacgazdasági modellt nemigen tudjuk helyettesíteni”. Nehéz döntések mindig lesznek, mindenkinek kedvező döntést pedig nem lehet hozni hiány közepette.

Nem érkezik elég gáz Oroszországból

Németországot azért fenyegeti földgázhiány, mert az eddigi legnagyobb szállító, Oroszország visszafogta exportját, annak ellenére, hogy a területet nem érintik az Ukrajna elleni háborúja miatt elrendelt európai uniós büntetőintézkedések. A Bundesnetzagentur csütörtöki kimutatása alapján a Németországba irányuló orosz gázszállítás továbbra is igen jelentősen elmarad az utóbbi években megszokott szinttől. Teljesen leállt a szállítás az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken, amelyen június elején még 1800 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezett napi szinten. Az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége is nagyságrendekkel csökkent a június eleji 600 GWh-hoz képest, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint a 200 GWh-t sem éri el.

Ugyanakkor a felkészülés a fűtési szezonra így is halad, a tározók töltöttsége 88,49 százalékos a csütörtöki mérések szerint. Ez jóval nagyobb a tározók üzemeltetéséről szóló gazdasági miniszteri rendeletben rögzített mértéknél. A rendelet szerint október elejére 85 százalékra, november elejére 95 százalékra kell feltölteni a tározókat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.