UV-sugárzásról - SMS-ben

Negyedik alkalommal indította el az UV-B-sugárzást mérő programját a hegyvidéki, XII. kerületi önkormányzat; az értékeket szeptember közepéig mérik, és a szolgáltatás keretében azokról SMS-ben adnak tájékoztatást.

Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere sajtótájékoztatóján elmondta: az önkormányzat épületének tetején elhelyezett eszköz folyamatosan méri a sugárzás szintjét, s az érdeklődő kerületi lakosok SMS-t kapnak, ha az értékek meghaladják az 6-os, vagyis az erős, illetve a 8-as, azaz az extrém erős szintet.

A kerületvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a tanév végével a gyerekek sokat vannak a szabadban, így az SMS -szolgáltatás sokaknak segíthet abban, mikor kell a gyereket napvédővel bekenni vagy árnyékos helyre küldeni. "A bőr nem felejt, vagyis ha valaki leég gyerekkorában, az felnőttkorában sokszorosan megbosszulhatja magát, így nagy a szülők felelőssége" - mondta.

Hozzátette, hogy a nyári napközis táborokban dolgozó pedagógusoknak és védőnőknek automatikusan kiküldik a szöveges üzenetet, a szülőktől pedig azt kérte, regisztráljanak az ingyenes szolgáltatásra az önkormányzat honlapján.

"A hegyvidéki polgárok számára ez kézenfekvő; nem rossz egy újbudai, egy II. kerületi vagy egy várbéli számára sem" – mondta Pokorni Zoltán, hozzátéve, hogy nincs nagy eltérés a budapesti időjárásban, "a kerülethatárnál nem ér véget a napsütés".

Pingiczer Lajos, a programot támogató Nivea Sun brand managere kiemelten fontosnak nevezte a bőr védelmét és példaértéknek tartja, hogy az önkormányzat figyelmeztetést tud küldeni a lakosságnak a magas értékekről. Váczi János, a XII. kerület alpolgármestere pedig elmondta, hogy az elmúlt években több ezren regisztráltak az ingyenes szolgáltatásra, az idén pedig egy érzékenyebb, pontosabb műszerrel egészítették ki a berendezést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!