Több mint 400 településen irtják a szúnyogokat

Több mint 400 településen irtják a szúnyogokat a héten az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szakemberei. Mutatjuk, hol van szükség gyérítésre.

Tizenegy megye 404 településén, összesen 81 ezer hektárnyi területen irtják a szakemberek a szúnyogokat a héten - közölte a program végrehajtásáért felelős OKF. A tervek szerint Budapesten a III., a IV., a X., a XIII., a XIV., a XV., a XXI. és a XXII. kerületben várható a napokban szúnyoggyérítés.

szúnyog, szúnyoggyérítés, szúnyogirtás
Több mint 400 településen irtják a szúnyogokat ezen a héten.

Vidéken is sok helyen irtani kell

A fővároson kívül a Balaton környéki településeken, Sopron környékén, a csornai régióban, néhány Dráva menti településen, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Somogy, Veszprém és Zala megye több településén is irtanak majd. Az elmúlt időszakban egyébként főként a folyóparti településeken jelentek meg tömegesen a csípőszúnyogok . A kialakult helyzet miatt a múlt héten is már több mint háromszáz településen gyérítették a vérszívókat a szakemberek.

Emberre és háziállatra veszélytelen a szer

Tényleg elriasztja a szúnyogokat ez a növény? A válaszért kattintson ide!

Az alkalmazott szúnyogirtó csak az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, azonban melegvérűekre - tehát az emberekre és a háziállatokra - nem jelent veszélyt. A munkát a szúnyogok aktivitási időszakához igazodva, este 9-kor kezdik meg, vagyis a gyérítés sikerét nem befolyásolja az érvényben lévő hőségriasztás.

A beavatkozások pontos időpontja és az érintett települések listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján , de a szúnyoggyérítésre vonatkozó információkat az érintett települések is közzéteszik a honlapjukon vagy közösségi oldalaikon. Ám ha az időjárás nem teszi lehetővé a munka elvégzését a meghirdetett napon, akkor a következő két este valamelyikén pótolják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.