Till Attilát is megkárosították az internetes csalók

Az internetes csalásokról, a közösségi média és az online tér veszélyeiről, illetve a saját megelőzési módszereiről is nyilatkozott a műsorvezető, aki mellett több híresség is csatlakozott a Médiaunió Alapítvány és a KiberPajzs kampányához.

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 2024 második negyedévében tovább növekedett a banki átverések száma. Az első negyedéves számok, azaz a közel 57 ezer sikeresen elkövetett átverés tovább emelkedett, és összesen már több mint 5 milliárd forintos kárt okoztak a csalók idén.

Óvatossággal milliókat lehet spórolni

Till Attila műsorvezető-filmrendező maga is vált már csalás áldozatává. Tavaly ősszel például a Propaganda című műsorának Facebook-oldalát törték fel. „A személyes profilom, adataim és pénzem eddig szerencsésen megúszta, de a műsorom Facebook-oldalát feltörték. Azóta sem tudjuk, miért, valószínűleg azt gondolták, találnak hozzárendelt bankkártyát” – mesélte Tilla, akinek végül nem is sikerült visszanyernie az elveszett felületet.

Till Attila műsorvezető
Till Attila. Fotó: TV2

Világszerte öt és fél milliárd, Európában pedig közel 747 millió felhasználója van a világhálónak, és egyre többen vásárolnak valamilyen formában hirdetést vagy termékeket, nagyon sok helyen megadva a bankkártyaadataikat. Fontos, hogy ebben az esetben fokozottan figyeljünk a fizetési limitekre és – Tillához hasonlóan – ahol csak lehet, használjunk kétfaktoros hitelesítést.

Végeláthatatlan harc a kamu Tillákkal

A TV2 műsorvezetője szerint a közösségi média azért különösen veszélyes, mert nemcsak személyes, hanem pénzügyi adataink is illetéktelen kezekbe kerülhetnek akár egyetlen rossz kattintással. Elmondta, hogy folyamatosan találkozik gyanús üzenetekkel és kamuprofilokkal, amelyek hamis termékekre hívják fel a figyelmet. Nagyon fontosnak tartja, hogy a felhasználók felismerjék ezeket a csapdákat, kockázatos linkeket és üzeneteket. Tilla olyannyira óvatos, hogy az ismeretlenektől érkező leveleket, emaileket inkább meg sem nyitja, hiszen úgy véli, az online térben mindenki magáért felel.

Közszereplő lévén azonban más kihívásokkal is szembe találja magát: a személyével visszaélő, nevében a legkülönbözőbb termékeket népszerűsítő csalók őt is megtalálták. „Szerintem nincs olyan ismert ember, akinek a személyével még ne éltek volna vissza, velem is számtalanszor előfordult, hogy kamuprofil árult valamit a nevemben. Ez nagyon egyszerű, hiszen csak leszednek egy fotót az internetről, és onnantól kezdve árulsz kenőcsöt, gyógyteát, fogyasztóport. Ezzel nem olyan könnyű mit kezdeni, mert általában nincs valós személy az ilyen weboldalak mögött, ráadásul legtöbbször mire eljut hozzám a hírük, általában néhány napon belül, addigra már meg sem találom őket, mert megsemmisítették a felületet. Valószínűleg ennyi idő pont elég lehet a kellő mennyiségű látogató eléréséhez és megkárosításához. Természetesen ha eljut hozzám a hír, azonnal cselekszem, de ha folyton ezeket vagy a posztok kommentszekcióit bújnám, azt nem tudnám ép ésszel sokáig bírni.”

Az ilyen eseteket úgy tudta eddig elkerülni, hogy közösségi oldalakon egyáltalán nem vásárol, és csak megbízható weboldalról rendel. „Ha valamiért egy számomra új honlapról vásárolnék, akkor több oldalról is ellenőrzöm a hitelességét, a felhasználói visszajelzéseket, és ha lehet, utánvéttel kérem a csomagot, mert a virtuális kártya használatára egyelőre nem tudtam rászoktatni magamat, pedig nagyon hasznos!”

Legyünk felkészültek a csalók módszereiből

Háromgyerekes apukaként Tilla arról is mesélt, hogy a fiait hogyan tudja felkészíteni egy olyan ingoványos, sokszor kiismerhetetlen terepre, mint az internet. „Szerintem a gyerekekkel kapcsolatban soha semmi nem véd meg minket jobban, mint ha van egy nyílt kommunikáció, és egy családban mindig mindenről lehet beszélni, kérdezni. És ha megértik azt – és ez nem csak az internetre igaz –, hogy legyenek körültekintőek azzal, ha valaki kér vagy esetleg követel tőlük valamit, ha felismerik, hogy zsarolni akarják őket, akkor azt meg kell beszélni velük. A gyerekeknek is nagyon sokszor jól működik az ösztönük, nekünk, szülőknek azt kell elérnünk, hogy ha bármi zavaró vagy félelmetes történik velük, a szexualitástól elkezdve a zsaroláson át a bántalmazásig, ha valaki valamit akar tőlük ott a neten, és ez nekik rossz, azt ne tartsák magukban, mondják el, mutassák meg. Szerintem az a legfontosabb, hogy kifejlődjön a gyerekekben a józan, normális értékítéletük.”

Hozzátette, nagyon sokan fordulnak hozzá segítségért, és elnézést kér azoktól, akik valóban rászorulnának, de a rengeteg csalási ügy miatt ő sem szokott az ilyen helyzetekbe belemenni. „Ez egy nagyon szomorú dolog, hogy el kell döntened, kinek hihetsz és kinek nem, de bizony benne van a pakliban, hogy aki rászorulónak, elesettnek mutatja magát, az valójában egy álprofil mögé búvó csaló. Közben meg lebeszélni az embereket, hogy bárkinek segítsenek, az is szörnyű. Az AI térnyerése meg csak még tovább bonyolítja majd a helyzetet, ezért nagyon fontos, hogy felkészültek legyünk a csalók módszereiből.”

A Médiaunió Alapítvány A kulcs te vagy! kampányának szakmai partnere a Magyar Bankszövetség és a KiberPajzs Program, amelyhez Tilla mellett Szabó Zsófi, Demeter Bence, Gelencsér Tímea, Görög Zita, Csonka András, Nagy Beni, Nagy Máté, Lakatos Levente és Gym Suleiman is csatlakozott nemrég.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!