Szlávik: "látni a járvány végét!"

Mindenki, aki teheti, kérje a koronavírus elleni védőoltást - javasolja Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa, aki szerint már látni a járvány végét.

Szlávik János infektológus főorvos szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, minden oltást pártol, s ha egy betegség ellen kifejlesztenek egy vakcinát, azt mindenkinek érdemes beadatnia. Emlékeztetett, a feketehimlő éppen az oltás segítségével tűnt el, s hamarosan megszűnhet a gyermekbénulás is.

Szlávik János mindenkinek azt tanácsolja, hogy ha teheti, oltassa be magát. Fotó: Getty Images
Szlávik János mindenkinek azt tanácsolja, hogy ha teheti, oltassa be magát. Fotó: Getty Images

"Aki teheti, vegye fel a védőoltást"

"Úgyhogy infektológusként csak azt mondhatom, hogy mindenki, aki teheti, vegye fel a védőoltást , még akkor is, ha tudom, hogy ez a betegség igazából az idős, beteg emberekre veszélyes" - hangsúlyozta a koronavírus -vakcina kapcsán. Hozzátette, az ország sok millió vakcinát kötött le azért, hogy ezek mihamarabb eljussanak az emberekhez. Ehhez azonban az kell, hogy a polgárok megértsék, az oltások hasznosak, jók, és nem rendelkeznek azokkal a súlyos mellékhatásokkal, amelyeket az oltástagadók hangoztatnak.

Heti adatokban érdemes nézni a járvány alakulását

Szlávik János nagyon valószínűnek tartja, hogy a korábban meghozott kormányzati intézkedések hatására javulni fog a járványhelyzet Magyarországon. Azt mondta, az utóbbi időszakban egy kicsit csökkent az azonosított esetek száma és kevesebb halálesetet regisztráltak , bár - úgy tűnik - a kórházakban többen fekszenek. Hozzátette, a járvány alakulását érdemes a heti adatok alapján követni, hiszen ebből jobban kirajzolódnak a tendenciák, így majd egy hét múlva látszik, hogy valóban javult-e a helyzet.

Mutatjuk, mit gondol hétszáz epidemiológus a járványhelyzetről - részletek itt .

A főorvos a közelgő ünnepekről azt mondta, ha lehet, több család ne ünnepeljen együtt, mert nem lehet tudni, ki az, aki tünetmentesen, de hordozza a vírust. "Látni a járvány végét! Az emberekben tudatosítani kell, hogy ez egy átmeneti időszak, meg kell tudni állnunk bizonyos dolgokat azért, hogy aztán jövő nyárra újra visszatérhessen a normális életünk" - emelte ki az infektológus.

William Shakespeare-t is beoltották koronavírus ellen - semmi átverés nincs ebben, az nlc.hu cikkéből pedig az is kiderül, hogyan lehetséges mindez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra