Sokkoló baleset: felnyársalta egy vasrúd, a teljes felsőtestén áthaladt

Leesett az állványzatról, éppen egy vasrúdra, amely gyakorlatilag az egész felsőtestét átszúrta.

Egy 57 éves brazil férfit felnyársalt egy vasrúd, amely több belső szervét is átszúrta. Hatalmas szerencséje, hogy az épphogy elkerülte a szívét, így meg tudták menteni az életét – számolt be a hihetetlen esetről a Mirror.

Több műtéttel szabadították meg a vasrúdtól

A férfi öt métert zuhant, majd egy több mint 60 centiméteres, éles rúdra esett, amely a végbélnyílás és a herezacskó közötti gáton hatolt be a testébe, majd átszúrta a máját és a rekeszizom egy részét, de a szívét épphogy elkerülte. A férfit azonnal kórházba szállították, ahol vérátömlesztést kapott, majd több műtétet is elvégeztek rajta, mire megszabadították a vasrúdtól. A történet leghihetetlenebb része, hogy szinte teljesen felépült, majd 12 nappal a baleset után haza is engedték a kórházból.

Egy szintén nem mindennapi orvosi bravúr során izraeli orvosok visszaillesztették egy fiú koponyáját. A műtétre azért volt szükség, mert a 12 éves Szulejmán Hasszánt biciklizés közben elütötte egy autó, aminek következtében a koponyája levált a gerinc felső csigolyájáról. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.