Ritka eset: nevetés fogadta a mentősöket

Gyömrőn rosszul sült el a Steven Seagal bemutató.

Egy 40 év körüli férfi aikidó mesterre itta magát az egyik gyömrői borozóban, majd néhány pohár után Steven Seagal "pörgőrugásának” bemutatásával kívánta kivívni cimborái elismerését. A mutatvány azonban nem sikerült jól, ezért is kérték a többiek a mentők segítségét – osztotta meg a közelmúltbeli eset részleteit Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Az egyébként alacsony termetű sérült azonban annak ellenére sem volt hajlandó elismerni, hogy ellátásra szorul, hogy a fején levő seb erősen vérzett. Egyre indulatosabbá vált a segélyhívást követően, és még azt is kilátásba helyezte, hogy majd “széjjel rúgja a mentősök fejét!” Erre végül aztán nem került sor, hiszen amikor meglátták, hogy egy jól megtermett mentős lép be az italbolt ajtaján, harsány nevetés tört ki a helyiségben. A sérültet végül stabil állapotban szállították kórházba.

Kiemelt kép: Facebook/OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.