Rendőrök is keresik a hamis gyógyszereket

Július 1-jétől a rendőrség is beszáll a gyógyszerhamisítás elleni küzdelembe a NAV mellett.

Az új Btk. hatálybalépésével, 2013. július 1-től nőtt a Hamisítás Elleni Nemzeti Hatóság (HENT) .

Az ORFK által rendezett konferencia célja az volt, hogy segítse a felkészülést az új büntetőjogi tényállás alkalmazására, a gyógyszerhamisítással kapcsolatos büntetőeljárások sikeres lefolytatására, továbbá növelje a jogalkalmazók érzékenységét a súlyos közegészségügyi kockázatot magában hordozó gyógyszerhamisítás jelensége iránt. Az ilyen típusú bűncselekmények felderítésének eredményességéhez elengedhetetlen a problémakörrel érintett valamennyi állami szerv hatékony együttműködése, ezt szolgálta, hogy a rendezvényen előadók között jelen volt az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságának, a GYEMSZI Országos Gyógyszerészeti Intézetének (OGYI) , a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának szakértői is.

A konferencia résztvevői elméleti alapozást kaptak a gyógyszer, az illegális gyógyszer és a hamis gyógyszer fogalmáról valamint az új Btk. egészségügyi termék hamisítása tényállásának elemeiről. Megismerhették a NAV eddigi felderítési tapasztalatait, így pl. az interneten forgalmazott hamis és illegális gyógyszerek lekövetését szolgáló nemzetközi Pangea akció eredményeit, tanulságait. Betekintést kaptak a 2012 tavaszi békéscsabai ügy nyomozásának részleteibe: tavaly áprilisban egy Európa és a világ számos pontjára szállító, hamis illetve illegális gyógyszert értékesítő weboldalt üzemeltető házaspárt sikerült felderíteni.

Az OGYI munkatársai bemutatták, hogyan segítik a nyomozóhatóság munkáját, többek között a hamis gyógyszerek felismerését fényképes gyógyszer-adatbázisukkal, valamint a készítmények laboratóriumi vizsgálatával és szakértői véleményadással. A laboratóriumi tapasztalatok alapján folyamatosan növekszik a hatóságok által laboratóriumi vizsgálatra beküldött készítmények száma, 2013-ban már az első félévben meghaladta ezek száma a 2012-es egész évi mennyiséget.

A konferencia valamennyi előadója kiemelte a hamis gyógyszerek internetes értékesítésének az elterjedtségét, valamint az étrend-kiegészítők gyógyszer-hatóanyaggal való hamisításának jelenségét, amely súlyosan veszélyezteti és megtéveszti a fogyasztókat. A július eleji konferencia után a hatóságok együttműködését erősítő és a joggyakorlatot hatékonyan segítő további regionális képzések várhatóak a közeljövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.