Póta György: az iskolásokat is oltani kellene

Póta György gyermekorvos úgy véli, amíg a közösségbe járó gyerekek fertőzhetnek, addig nem lehet megszabadulni a járványtól.

Az iskolák újranyitásának veszélyeiről beszélt az ATV Start című műsorában Póta György gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A szakember úgy véli, amíg a közösségbe járó gyerekek fertőzhetnek, addig nem lehet megszabadulni a járványtól.

Koronavírus: megtagadható-e a tantermi oktatás? A szülők egy része tart attól, hogy a mostani járványhelyzetben visszaengedje gyermekét a közösségbe. Lássuk, milyen lehetőségek állnak előttük - kattintson !

Reméli, hogy ősztől lehet oltani a gyermekeket is

Hétfőtől ismét megnyitottak ugyan az iskolák, a diákok jelentős része azonban otthon maradt: az Adom Diákmozgalom felmérése szerint az alsó tagozatos diákok 44 százaléka nem ment iskolába hétfőn. A pedagóguskar oldaláról is felfokozott a félelem, aki csak egyet is tüsszentett, azt azonnal hazaküldték - mondta a műsorban Póta György, kiemelve: legalább 10-14 nap kell ahhoz, hogy a statisztikákban látni lehessen, hogyan változik a gyerekek megbetegedésének száma.

A gyermekorvos úgy gondolja, a közösségbe járó gyerekeket mindenképpen oltani kellene ahhoz, hogy az ő megbetegedésüket kivédjék, akárcsak azért, hogy a fertőzést meg lehessen állítani. Bízik benne, hogy ősszel már oltani lehet a gyerekeket is. Szerinte 12 éves kortól már 1-2 hónap múlva meglehet az engedély a gyerekek oltására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.