Mentők: erre figyelj a nyaralás alatt – A leggyakoribb hibák, amelyek miatt sokan bajba kerülnek

A nyári időszakban nagy számban történnek balesetek és rosszullétek. A mentők szerint néhány tanács megfogadásával sokat tehetünk a problémák megelőzése érdekében.

„A balesetek és rosszullétek nyáron sem ritkábbak, mint az év bármely időszakában, mi több, jellegzetes egészségkárosodások sokasága jelent veszélyt a melegben kikapcsolódni vágyókra” – írja csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Hozzáteszik ugyanakkor, hogy kellő óvatossággal és körültekintéssel megelőzhető a baj. A nyári időszakra éppen ezért az alábbiakat tanácsolják a mentők.

  • Gyermeket és állatot soha ne hagyj parkoló autóban! A jármű belső tere néhány perc alatt is életveszélyesen felforrósodhat.
  • Természetes vizekben mindig csak az arra kijelölt helyen fürdőzz!
  • Légy óvatos a napozással: ne feledkezz meg a fényvédelemről és a bőséges folyadékpótlásról!
  • Fáradtan vagy alkohol hatása alatt ne ülj volán mögé!
  • Ha túrázni indulsz, mindenképpen legyen nálad víz, a szükséges gyógyszerek, egy feltöltött telefon, illetve jelezd előre valakinek, hogy merrefelé fogsz kirándulni!
  • Gyermeket soha ne hagyj magára fürdőzés során és víz közelében!
  • Hőség idején az idősekre és a kisgyermekekre különösen oda kell figyelni.
  • Töltsd le telefonodra az Életmentő applikációt! Baj esetén megmutatja a pontos helyzeted a mentőknek, illetve egyéb hasznos funkciókkal is rendelkezik.

A poszt szerint nyaraláshoz készülve mindenképpen legyen az úti patikában láz- és fájdalomcsillapító, sebfertőtlenítő és steril kötszer, allergia elleni készítmény, hasmenés, hányás és gyomorrontás kezelésére szolgáló gyógyszer, legalább 30 faktoros fényvédőszer, napégésre és rovarcsípésre alkalmazható kenőcs, kullancseltávolító kanál, orrspray, szemcsepp, valamint a rendszeresen szedett gyógyszerek. Belföldi vakáció esetén elég a TAJ-kártya, külföldre viszont feltétlenül javasolt kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát és utasbiztosítást kötni.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.