Nem volt idő kórházba menni, mentésirányító vezette le a szülést

Sűrűn telt a múlt szerda az Országos Mentőszolgálatnál: egyszerre két gyermeket is a mentősök segítettek világra a Közép-Dunántúlon.

Elsőként Veszprém megyéből érkezett riasztás. Mint az a mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében olvasható, egy 20 év körüli kismamánál megindultak a fájások, majd az események olyannyira felgyorsultak, hogy már nem volt lehetőség kórházba menni. A nő pár perc alatt világra hozta kisfiát, amiben a bejelentő volt segítségére a mentésirányító telefonon adott útmutatásai alapján. Hamarosan aztán az esetkocsi is megérkezett a helyszínre, a szakemberek pedig rögtön megvizsgálták és ellátták az újszülöttet és édesanyját.

Ezzel egy időben egy 30 év körüli kismama is a segélyhívót hívta Fejér megyében. Sűrű fájásai miatt szintén nem tudott elindulni a kórházba. A kiérkező mentősök a vizsgálatok nyomán úgy ítélték meg, hogy valóban nem maradt idő bevinni a nőt, ezért felkészültek a szülés helyszíni levezetésére. Rövidesen aztán egy egészséges kislányt segítettek világra. Végül mindkét esetben stabil állapotban szállíthatták kórházba az anyukákat és gyermeküket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak északkeleten lehetnek felhősebb tájak. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge fagyra is számítani kell. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!