Nem kell már maszk az európai repülőjáratokon

Újabb enyhítést vezettek be a légitársaságok, a jövő héttől egyetlen Európai járaton sem kell majd maszkot viselni.

Jövő héttől nem lesz kötelező a védőmaszk viselése a repülőtereken és a légi járatokon az Európai Unióban - idézi a Szabad Európa  a közösség repülésbiztonsági ügynökségének (EASA) közleményét. Az új ajánlások május 16-án lépnek hatályba, az egyes légitársaságok azonban az indulási helytől és a célállomástól függően továbbra is előírhatják a maszkviselést.

Több európai országban is lazítottak a korlátozásokon

A kötelező maszkviselést lassan két éve vezették be általánosan az európai légitársaságok. Betartása sok esetben nem volt zökkenőmentes és többször vitás helyzeteket eredményezett az utasok és a légitársaságok között.

Enyhítenek a maszkviselési szabályokon a légitársaságok. Fotó: Getty Images

A tájékoztatás szerint az új előírások megalkotása során figyelembe vették a koronavírus-járvány friss fejleményeit, az oltottsági és a természetes immunizációs szintet, illetve a számos európai országban látható lazításokat.„Az utasoknak ettől függetlenül felelősségteljesen kell viselkedniük, tiszteletben tartva a körülöttük lévőket. Azoknak az utasoknak, akik köhögnek és tüsszögnek, erősen fontolóra kellene venniük a maszk viselését a közelben ülők biztonsága érdekében” – hangsúlyozta Patrick Ky, az EASA vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra