Műtüdővel mentették meg a koronavírusos kismamákat

Műtüdővel, vagyis ECMO-kezeléssel mentették meg két kismama életét Szegeden.

Két koronavírusos kismama életét is egy speciális műtüdős kezeléssel, a keringési- és légzőrendszer pótlását hosszabb időre biztosító ECMO-berendezéssel mentették meg Szegeden. Az édesanyák és az újszülöttek jól vannak, állapotuk azóta sem romlott.

Tüdőátültetés COVID után: "nem akarom, hogy más is átmenjen ezen" Egyre több történet lát napvilágot arról, hogyan roncsolja szét a koronavírus egészséges, fiatal emberek létfontosságú szerveit. Két tüdőátültetésre szoruló férfi családja mesélte el, min mentek keresztül a tavalyi évben.

Súlyos állapotban lévő kismamákon alkalmazták a kezelést

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) közleménye szerint az egyik kismama december 7-én esett át császármetszésen Békéscsabán, majd a koronavírus-megbetegedés okozta súlyos tünetek miatt a gyulai COVID intenzív osztályra került. Másnap állapota instabillá vált, december 9-én pedig Babik Barna, az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet vezetője öt kollégájával és az Országos Mentőszolgálat munkatársainak segítségével - a kórház kérésére - Gyulán, egy magukkal vitt ECMO-gépre kapcsolták a fiatal édesanyát. A beteget ezt követően Szegedre szállították, ahol 25 napig részesítették ECMO-kezelésben. Az édesanyát január 18-án jó állapotban a békéscsabai intenzív osztályra szállították. Február 1-jén pedig hazatérhetett férjéhez és három gyermekéhez, akik közül a legkisebbet először ölelhette magához.

Két koronavírusos kismama életét is egy speciális műtüdős kezeléssel mentették meg Szegeden. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Két koronavírusos kismama életét is egy speciális műtüdős kezeléssel mentették meg Szegeden. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Egy másik kismama január 3-án, ugyancsak császármetszéssel hozta világra gyermekét a kecskeméti kórházban, ahonnan a helyi COVID intenzív osztályra került. Súlyos állapota miatt azonnal lélegeztetésre szorult. A kismamát a szegedi szakemberek január 5-én kapcsolták ECMO-berendezésre, majd az SZTE-re szállították. Kilencnapos ECMO-kezelés, majd a tradicionális lélegeztetési terápiát követően február 1-jén jó állapotban szállították a kecskeméti kórházba.

Babik Barna professzor hangsúlyozta, a megyei kórházak szakembereit dicséri, hogy az anyák állapotát a rendelkezésre álló eszközeikkel fenntartották, és időben felvették a kapcsolatot az SZTE-vel. Az újszülöttek mindkét esetben egészségesen jöttek a világra, és állapotuk azóta sem romlott.

Az egyetemi tanár kifejtette, az SZTE klinikai központja regionális feladatokat lát el. Korábban egy kiskunhalasi esetük is volt, és jelenleg is kezelnek egy, a műtüdőről már sikeresen levett, de még lélegeztetésre szoruló fiatal beteget Csongrád-Csanád megyéből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?