Minden eddiginél korábban olvadt a jég

Még soha nem olvadt meg a jég ilyen korán az alaszkai folyókon, mint idén. A hétvégén a Tanana folyó hagyományos, jégolvadási fogadójátéka is lezárult, miután annak jege is felengedett.

A klímaváltozás miatt idén már a folyók jege is korábban olvadt meg, mint szokott. A Tanana folyó olvadásának időpontjáról először 102 éve kötöttek fogadásokat a helyi vasútépítő munkások. Azóta sohasem fordult még elő, hogy már ilyen korán, április közepén megolvadjon a jég. A korábbi rekordot 1940-ben és 1998-ban jegyezték fel, amikor április 20-án olvadt meg a jég.

folyó, Alaszka, Tanana, jég, olvadás, klímaváltozás, globális felmelegedés, enyhe tél, veszélyben
Az eddigi rekordhoz képest egy héttel korábban olvadt meg a jég a Tanana folyón. Fotó: 123rf

Megdőltek az eddigi rekordok

Alaszka többi jelentős folyóján szintén megindult az olvadás, holott ilyenkor még általában azok is be vannak fagyva. A Kuskokwim folyó már április 12-én kiszabadult a jég alól, ami szintén rekordnak számít. A 92 évre visszatekintő feljegyzések szerint ugyanis az eddigi legkorábbi olvadás 2016. április 20-án következett be a folyón.

A Tanana és a Kuskokwim olvadásával kapcsolatos feljegyzések azt mutatják, hogy a hatvanas évek óta átlagosan egy héttel korábban indul be rajtuk az olvadás.

A jég meglehetősen korai eltűnése a szokatlanul meleg tél következménye volt. Brian Brettschneider klímakutató szerint a korai jégolvadás az alaszkai klíma hosszú távú változását jelzi.

Súlyos következményei is lehetnek

A korai olvadásnak viszont súlyos következményei is vannak a térségben élőkre nézve, akik az úttalan vidéken a befagyott folyók jegét használják a közlekedéshez. "Ha nem tudunk a folyón utazni a szánokkal, teljesen a légi közlekedésre kell hagyatkoznunk, ami nagyon drága" - mutatott rá Mark Leary, a helyi törzs tanácsának tagja.

A korai olvadás a környék élelemhez jutását is megnehezíti, mivel az ott élők főleg halat, vadat és növényeket esznek. A lakosság ahhoz szokott hozzá, hogy április közepén még tart a jéghorgászat csúcsszezonja, és motoros szánnal vadásznak a költöző madarakra. Ehelyett azonban már most elő kell venniük a csónakokat a falusiaknak - magyarázta Leary.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.