Mesterséges intelligencia segíthet a sebkezelésben

A krónikus sebek ellátását segítő, mobiltelefonos applikáción keresztül használható mesterséges intelligencia prototípusát készítették el a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet és a MedInnoScan Kft. kutatói. A fejlesztést a közelmúltban mutatták be a mesterséges intelligencia matematikai alapjait kutató, NKFIH által finanszírozott Nemzeti Kiválósági Program zárókonferenciáján.

A sebgyógyulási időszak számos kellemetlenséggel járhat együtt, ezért érthető, ha szeretnénk gyorsan és lehetőség szerint hegek nélkül túljutni rajta. Nézzük, hogyan gyorsíthatjuk fel a sebgyógyulást .

"A sebkezelés komoly feladatot, megterhelést jelent az egészségügyi ellátórendszernek nemcsak a kórházi ellátás alatt, hanem később, a beteg otthonában végzett folyamatos átkötözések során is, amely a gyakran több hónapig, néha évekig tartó gyógyulási folyamat része. A most létrehozott mesterséges intelligencia az orvosok szaktudását bocsátja az ápolószemélyzet közvetlen rendelkezésére a mobiltelefonos applikáció segítségével, a seb állapotának változása szerint mindig a gyógyulást legjobban elősegítő kötszertípusra javaslatot téve" - ismertette Farkas Péter, a Magyar Sebkezelő Társaság elnökségi tagja, aki egyben az Országos Mozgásszervi Intézet-OORI Szeptikus Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának vezetője is.

sebkezelés, sebek ellátása, krónikus seb, applikáció, mesterséges intelligencia
A sebkezelés komoly feladatot, megterhelést jelent. Fotó: Getty Images

200 ezer magyar küzd krónikus sebekkel

Magyarországon körülbelül 200 ezer ember szorul folyamatos kezelésre, átlagosan kétnaponkénti kötözésre. Ha a seb állapota változik, a kötszer típusát is érdemes megváltoztatni. Ebben a döntésben segít a mobilapplikációval egybeépített mesterséges intelligencia. A tájékoztatás szerint a klinikai próbák után, a tervek szerint a jövő év során lesz elérhető a termék az ápoló szakszemélyzet számára.

Országos szakmai összefogás

A kutatáshoz szükséges, 5500 páciensről készült 220 ezer kép összegyűjtésében egyébként országos összefogással mintegy 70 intézmény vett részt. A Pécsi Tudományegyetem vezetésével a négy orvosegyetem, az OORI mint országos intézmény, egy tucat kórház és több mint ötven ápolási szolgálat, illetve magánpraxist folytató sebkezelő centrum is csatlakozott - közölte Szoldán Péter, a MedInnoScan Kft. ügyvezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.