Mérgező ipari klórgázfelhő veszélyeztette a lakosságot Katalóniában

Mérgező ipari klórgázfelhő miatt 160 ezer ember nem mehetett ki a szabadba több órán át szombat délelőtt néhány katalóniai településen.

A spanyol hatóságok arra kérték szombat reggel a Barcelonától 48 kilométerre délre fekvő Vilanova i la Geltrú városka és még négy másik település lakóit, hogy ne hagyják el otthonukat, és zárják be az ablakokat. A gázfelhő egy ipari üzemben keletkezett tűz következtében került a szabadba - közölték a hatóságok. A tűzben senki nem sérült meg - tették hozzá. A veszély azonban néhány óra elteltével elmúlt, így a korlátozást feloldották.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a szóban forgó üzemben medencetisztító szereket gyártanak. A tűz hajnali 2 óra 20 perckor keletkezett. Jorge Vinuales Alonso, az üzem tulajdonosa a helyi Rac1 rádiónak elmondta, hogy a klórgáz nehezen gyullad be, de ha begyullad, akkor a tüzét nagyon nehéz eloltani. Elképzelhető, hogy a tüzet egy lítium akkumulátor okozta - tette hozzá első feltételezéseként. Egy időre a környékbeli közlekedést is leállították a hatóságok.

A klóráz ezért veszélyes

A klór megtámadja a légzőszerveket, a szemet és a bőrt. Mivel sűrűbb, mint a levegő, hajlamos felhalmozódni rosszul szellőző helyiségekben. Ráadásul a klórgáz erős oxidálószer, amely reakcióba léphet az éghető anyagokkal, ezért különösen veszélyes. Katonai célú felhasználása is hosszú múltra tekint vissza, amelyről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.