Menekülteket oltalmazó brazil apáca kapta idén a Nansen-díjat

A menekültek jogaiért és méltóságáért közel 40 éve küzdő brazil apácát, Rosita Milesit tüntette ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerdán legfőbb elismerésével, a Nansen-díjjal.

A 79 éves Rosita nővér több ezer embernek biztosított élelmet és nyújtott menedéket Brazíliában, segített otthont találni, továbbá az oktatás és a munka útjára lépni – közölte az UNHCR. „Ez egy hatalmas megtiszteltetés számomra, ám az elismerés nemcsak nekem szól, hanem mindazoknak, akik elkísértek engem a migránsokat és menekülteket segítő úton” – mondta az eredetileg az olasz emigránsok lelkipásztori gondozására 1887-ben alapított scalabriniánus rend tagja.

Rosita Milesi, Rosita nővér, Brazília
Rosita Milesi. Fotó: UNHCR/Marina Calderon

Az apáca a vezetője és alapítója az 1999-ben létrehozott Migrációs és Emberi Jogi Intézetnek (IMDH), mindemellett pedig a kitelepítésekről és a migrációról szóló cikkeket publikál. A nővér egy 60 szervezeti egységből álló, a menekültek és az őket befogadó közösségek közötti szolidaritást erősítő országos hálózat koordinálásával foglalkozik. Az eredetileg jogász végzettséggel rendelkező Rosita nővér kulcsszerepet játszott a politika alakulásában is, az ő közreműködésével valósulhatott meg például az 1997-es brazil menekültügyi törvény.

„Ezek az emberek csupán a saját sorsukat megváltoztatva egy méltóságteljesebb életet szeretnének élni, nem törnek be senkinek a területére, nem akarnak elvenni senkitől semmit. Ezért ha tisztelettel fogadjuk őket, akkor ígéretes, fontos részei lesznek a társadalomnak” – mondta az apáca.

Kik legyenek 2024 Egészséghősei?
Van olyan egészségügyi dolgozó, akinek sokat köszönhetsz? Aki emberségesen állt hozzád vagy egy szerettedhez?
Most itt az alkalom, hogy viszonozd!
Add le jelölésed október 31-ig az Év Mentőse, az Év Ápolója, az Év Orvosasszisztense vagy az Év Civil Egészséghőse kategóriában! Jelölés és további információ: egeszseghosok.hazipatika.com

A Nansen-díjat 1954-ben hozták létre. Névadója Fridtjof Nansen norvég sarkkutató, a Népszövetség első menekültügyi főbiztosa, az 1922-es Nobel-békedíj kitüntetettje. A 100 ezer dollárral járó kitüntetést évente ítélik oda olyan magánszemélynek vagy szervezeteknek, aki vagy amely kimagaslóan sokat tesz a belső menekültek és hontalanok védelme érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.