Megdöbbentő rendőrségi videó figyelmeztet a vadveszélyre

Épphogy csak sikerült elkerülnie az ütközést a fák közül kirohanó szarvassal egy motoros rendőrnek azon a videón, amelyet a Veszprém vármegyei rendőrség tett közzé a napokban. A hatóság a balesetveszélyre figyelmeztet az eset kapcsán.

„Fontosnak tartjuk továbbra is felhívni a figyelmet a vadveszélyre, amely ilyenkor ősszel fokozott veszélyt jelent a közlekedőkre” – olvasható a rendőrség Facebook-posztjában.

Mint azt a videó mellett írják, ebben a konkrét esetében szerencsésen sikerült elkerülni az ütközést, így sem az érintett rendőr, sem a szarvas nem sérült meg. Ahhoz azonban, hogy más se járjon balszerencsésen az utakon, fontos betartani néhány szabályt.

  • Vezetés közben mindig figyelj az útra, illetve annak mindkét oldalára, hogy időben észleld a vadon élő állatokat! Amennyiben vadat látsz, lassíts, hiszen a vadállatok kiszámíthatatlanul viselkedhetnek!
  • Ha csak teheted, szereltess fel vadriasztót a járművedre!
  • Azokon az útszakaszokon, ahol fokozott a vadveszély, figyeld a figyelmeztető jelzőtáblákat, csökkentsd a sebességed és közlekedj körültekintően!

Mint azt korábban megírtuk, minden évben augusztus végétől nagyjából november közepéig számítani kell szarvasok megjelenésére az országutakon, különösen az erdős, ligetes útszakaszokon. Ha mégis megtörténik a baj, és nem sikerült elkerülni az állatot, akkor se próbáld meg egyedül megoldani a helyzetet! Ha még életben van, az agancsával, harapásával, rúgásával súlyos sérülést okozhat. Éppen ezért baleset esetén hívd a 112-es segélyhívót, és várd meg a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadállatot nem szabad elszállítani a helyszínről, mert a helyi vadásztársaság tulajdona, így ez lopásnak minősül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.