Medve ólálkodott egy miskolci játszótér környékén

Nagy valószínűséggel medvét láttak a járókelők Miskolcon, az Avason, a Horváth-tetői játszótér környéki erdősávban csütörtök délelőtt – közölte a város önkormányzata.

Medvét láthattak Miskolcon. A bejelentő egy anyamedvéről és egy bocsról számolt be, illetve egy fotót is készített, amelyen vélhetően medvenyom látható. Az érintett terület néhány száz méterre található Miskolc központjától, illetve az Avasi kilátótól.

medve
Medvét láthattak Miskolcon. Fotó (illusztráció): Getty Images

Fokozottan járőröznek a környéken

A tájékoztatás szerint Miskolc önkormányzata a bejelentést követően azonnal felvette a kapcsolatot a rendőrséggel. Így most fokozottan járőröznek a környéken a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai.

Óvatosságra kérik a lakókat

Arra kérnek mindenkit, hogy fokozott óvatossággal, körültekintően közlekedjen, és lehetőség szerint kerülje el az érintett területet – különösen este, sötétedés után. Ha pedig valaki „nagytestű, medvére hasonlító állatot” lát, ne közelítse meg, és hívja azonnal a 112-es telefonszámot!

Bár nem valószínű, hogy napközben medvével találkoznál, nem árt óvatosnak lenned egyes területeken túrázás közben. Mutatjuk, mit ne tegyél, ha medvével találkozol.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra