Magyarországon kétpercenként ellopnak valamit

Rablások és lopások tekintetében is Budapest számít az ország központjának. Az ORFK legfrissebb statisztikái szerint az elmúlt évben messze a fővárosban történt a legtöbb vagyon elleni bűntett.

A rendőrség hivatalos bűntérképe szerint messze Budapesten történt a legtöbb rablás tavaly: a fővárosban 33 ilyen bűncselekmény jutott százezer lakosra. A második legveszélyesebb régió Heves megye volt, ahol 21 vagyon elleni bűncselekmény jutott százezer emberre – áll a Pénzcentrum összesítésében. Hasonlóan veszélyes vidék volt Borsod és Somogy megye, itt 17, illetve Bács-Kiskun megye, ahol 16 rablás jutott ennyi lakosra. Általánosságban a nyugati országrészekben voltak a legritkábbak az ilyen jellegű bűncselekmények, szemben az ország északkeleti részével, ahol mindhárom megyében igen magas volt a rablások száma. A százezer főre vetített legkevesebb rablás Békés, Vas, illetve Zala megyében történt 2022 és 2023 februárja között.

lopás, bűncselekmény, rablás, statisztika, ORFK, bűnözés, rabló, tolvaj
Budapesten ez nem ritka eset. Fotó: Getty Images

Minden negyedik bűncselekményt a fővárosban követnek el

Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint általánosságban is rengeteg bűncselekmény történik Budapesten az ország többi területi egységéhez viszonyítva. 2022 harmadik negyedévében az országban 40 349 bűncselekményt követtek el, ezek közül 10 735 történt a fővárosban, tehát az összes bűnelkövetés több mint negyede. Ennek hátterében egyebek mellett az áll, hogy Budapesten rendkívül elterjedt a külföldi turisták átverése, kifosztása. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közelmúltban közölt információkat egy tavaly elkövetett ügyesebb csalásról, amelynek módszere az volt, hogy ATM-ből pénzt felvevő turisták figyelmét terelték el pénzfelvétel közben. Az ehhez hasonló cselekményeket adott esetben üzletszerűen, hónapokon keresztül lehet folytatni.

A betörések is rendkívül gyakoriak a fővárosban. A 2020-as adatok szerint ezekből Zuglóban, illetve a harmadik kerületben történt a legtöbb. De nem sokkal maradt el ezektől a XI., valamint a XVIII. és a XIX. kerület sem. Szintén az ORFK adataiból derül ki, hogy Magyarországon átlagosan kétpercenként történik vagyon elleni bűncselekmény, amelyből minden hatodik betöréses lopás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható - az északkeleti, keleti országrészben szakadozottabb, vékonyabb felhőzetet kelet, délkelet felől egyre többfelé válthatja vastagabb felhőtakaró. Az eső délelőtt nyugaton, délnyugaton is eláll, ezt követően csapadékra majd csak estétől van kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra