Leállt a légzése: három hónapos babához riasztották a mentőket

Heves megyében egy három hónapos kislányhoz riasztották a napokban a mentőket. Édesanyja arra lett figyelmes, hogy a gyermek nem vesz levegőt.

Az anya azután vette észre a bajt, hogy lefektette a kicsit aludni. Azonnal tárcsázta a 112-es segélyhívót, és a telefonon kapott utasításokat követve előbb megvizsgálta a gyermeket, majd megkezdte az újraélesztést. Eközben a mentésirányító több mentőegységet is riasztott – olvasható az Országos Mentőszolgálat szombati Facebook-bejegyzésében.

A helyszínre érkező életmentők emelt szinten folytatták az újraélesztést. Végül az időben érkezett segítségnek köszönhetően sikerült megmenteni a kicsit, akinek visszatért a keringése. Így már stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány tavaly ősszel részletes leírást tett közzé arról, hogyan lehet laikusként újraéleszteni egy csecsemőt. Nagyon fontos, hogy a babát sosem szabad rázogatni, ütögetni! Emellett mindenképpen kérjünk segítséget a környezetünkből, közben pedig egy pillanatra se hagyjuk felügyelet nélkül a kicsit. Hogy pontosan melyek az újraélesztés legfőbb lépései egy ilyen helyzetben, arról alábbi cikkünkben olvashatsz bővebben.

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!