Kutyaürülékbe lépett, kórházba kellett vinni

Kutyaürülékbe lépett, majd megcsúszott és úgy elesett egy idős asszony, hogy a mentőknek kórházba kellett szállítaniuk – számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A babona szerint ugyan szerencsét hoz, ha valaki kutyaürülékbe lép, erre azonban határozottan rácáfolt az a 75 év körüli asszony, akihez a mentők segítségét kérték Budapest belvárosába a hét elején – olvasható a mentők bejegyzésében.

A poszt szerint a nő nem vette észre a járdán felejtett “aknát”, amin elcsúszott és hatalmasat esett. Többen rögtön a segítségére siettek, és miután az asszony mozdulni sem tudott, mentőt hívtak. A mentők perceken belül a helyszínre értek és megvizsgálták az idős beteget, akit végül súlyos boka- és fejsérüléssel szállíthattak stabil állapotban kórházba.

A kommentelők közül többen írták egyébként, hogy ők is azt tapasztalják, sokan nem szedik össze a kutyájuk után az ürüléket az utcán. „Ohh én ha bemegyek a városba, folyamat takaríthatom a babakocsi kerekét” – jelezte egyikük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők nagy része este feloszlik, nagy területen derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hazánk északkeleti harmadában, illetve kisebb körzetekben délnyugaton felhős, borongós lehet az idő, ezeken a tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!