Kullancsveszély a városban? Képgalériával

A Magyar Kullancsszövetség Közhasznú Egyesület fontos tudnivalókra hívja fel a figyelmünket a kullancsveszéllyel kapcsolatban.

Egy vérrel szívott kullancs nőstény néhány hét elteltével több ezer petét rak. Ez a kullancsok betelepedésének az egyik oka, mert egy "kullancsmama" is elég ahhoz, hogy egy kert vagy park aztán benépesülhessen. A globális felmelegedés miatt a talajmenti fagyok is elmaradtak, melyek eddig nagymértékben tizedelték a vérszívók populációját. Sajnos sokan nincsenek tudatában annak sem, hogy kutyáikat kiránduláskor nemcsak az állat, hanem embertársaik miatt is védeni kell, mert részben ezen az úton kerültek be a kullancsok a városok kertjeibe, parkjaiba.

A kullancsok nemcsak a csípésükkel fertőznek, másképp is tudnak fertőzni, hiszen bélsarában is vannak kórokozók. A bélsár beszáradása után az felporzik, s így a közelben lévő ember vagy háziállat légúti fertőzést szenved. Jó tudni, hogy a bőrsebbe került ürülék is fertőz.

Az elhalt kullancs testében élve maradnak a mikroorganizmusok és a tetem porladása után is megvan a belégzéses fertőződés lehetősége, a széklet és a tetem porladás után pedig az állattartó épületek és a ritkán használt hétvégi nyaralók takarítása során okoz fertőződést.

A természetben legelő birka, kecske vagy tehén nyers tejének jóleső kortyolásakor is fertőződhet az óvatlan kiránduló a kullancs által a kérődzőbe juttatott kórokozótól. A kullancsok terjesztette kórokozókkal fertőzött erdei állatok testváladékaikkal szennyezik a növényzetet és a természetes vizeket, ahol közvetett úton a gazdi és kedvenc állata is fertőződhet. A fertőzött kullancs- vagy ürüléke lenyelésével is bekövetkezhet az infekció, elsősorban kisgyermek vagy kutya esetében.

Miért fontos tudni ezeket a fertőzési technikákat? Azért mert az agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa nem csak csípéssel, hanem belégzéssel és emésztőtraktuson át bejutva is képes fertőzni az áldozatát!

Mivel területeinket már nem tudjuk permetezéssel védeni a vérszívók ellen, hogy tőlük ne kaphassunk betegségeket, megfelelően védekeznünk kell. A hangsúly tehát a prevención van! Lássuk sorban!

Az első védekezési pont: a legveszélyesebb betegség, agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa elleni védőoltással történő vakcinázása. Ez minden olyan felnőtteknek és gyermekeknek szükséges, akik gyakran kirándulnak, sok időt töltenek a természetben.

A kullancsok által terjesztett betegségek közül a legsúlyosabb a vírusos agyvelőgyulladás. Általában influenzaszerű tünetekkel kezdődik, majd kialakul az agyhártya-, agyvelő-, gerincvelő gyulladás jellemzően súlyos idegrendszeri tünetei, eszméletvesztéssel, légzészavarral, gyakran bénulással. A betegség halálos lefolyású is lehet, de a gyógyult esetekben is legtöbbször maradványtüneteket találunk, kevés a teljes gyógyulás.

Fontos a kullancsvizit, a bőrbe fúródott kullancs minél előbbi eltávolítása! Zárt ruhában kiránduljunk, és kerüljük a nyers tej fogyasztását. Legfontosabb megelőzés a védőoltás. Az oltás ajánlott ideje az őszi-téli vagy a kora tavaszi, kullancsmentes időszak. Az első oltást 2-4 hét és 3 hónap között követi a második. Ezt követően 5-12 hónap múlva kell a harmadik és további 3, majd később 5 évente az emlékeztető oltásokat beadatni. Így egész életre biztosítható a védettség. Hazánkban a kullancs által terjesztett fertőző betegségek közül a kullancs-encephalitis és a Lyme-kór fordul elő a leggyakrabban. Mindkét megbetegedés előfordulása tudatosan befolyásolható, mint említettük, a kullancs-encephalitis védőoltással megelőzhető, a Lyme-kór időben történő felismerés esetén pedig hatékonyan gyógykezelhető.

A családi fészekből kirepülni készülődő, felnőtt gyermekeiknek adjuk át az oltási könyvüket és hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy háromévente esedékes agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa elleni védőoltást élethosszig adassák be felnőtt, önálló életük során, s a majdan születő gyermekeiket egyéves kortól szintén oltassák.

Kullancsveszély erdőn, mezőn, nagyvárosban

Az oltás csak a legveszélyesebb betegség az (agyvelő- és agyhártyagyulladás) vírusa ellen véd, de nem nyújt védelmet a vérszívók által terjesztett egyéb betegségek ellen, ezért fontos a vérszívók, azaz a kullancsok és a szúnyogok elleni riasztószerek használata.

Rovarriasztók vásárlásakor olvassuk el a vásárlói tájékoztatót és a bőrtípusnak, illetve a szabadtéri tevékenység intenzitásának megfelelő rovarriasztót válasszunk.

Ha minden védekezés dacára kullancscsípés ér minket, ne essünk pánikba, inkább minél hamarabb távolítsuk el az állatot. Erre sok hibás népi módszer él a köztudatban. Sajnos minden hagyományos módszer (zsírral bekenés, csipesszel kicsavarás stb.) a kullancs fuldoklását és gyötrését célozza, minek következtében a kullancs kínjában kórokozót tartalmazó nyálat köp áldozatába. Tehát e módszerek pont a fertőződést (iatrogen infekciót) idézik elő.

A vérrel szívott, kifejlett kullancsok (imágók) eltávolítására szolgáló eszköz például a kullancs-eltávolító kanál. Országszerte a gyógyszertárakban, állatpatikákban és a benzinkutakon kapható műanyag, orvostechnikai eszköz könnyen alkalmazható. Jó, ha tartunk ilyet a házipatikánkban, autónk egészségügyi dobozában és kiránduláskor a hátizsákunkban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.